NB3: A Nyíregyháza érkezik
NB3-as labdarúgó csapatunk a bajnokság negyedik fordulójóban másodszor lép pályára hazai pályán, ahol a Nyíregyháza II. együttesét fogadja.
A mieink remekül kapták el a rajtot, hiszen mindhárom bajnokinkat megnyertük – amely teljesítményre rajtunk kívül csak a DEAC volt képes – ráadásul két igazi “oroszlánbarlangból” hoztuk el a pontokat, majd hazai bemutatkozásnak a tavalyi negyedik Tiszafüredet múltuk felül.
A nyíregyházi gárda szintén nyert a nyitányon, azonban utána Füzesabonyban, valamint hazai környezetben a DEAC együttesétől is vereséget szenvedett.
Az eddigi eredmények ellenére egyáltalán nem számíthatunk könnyű találkozóra, de a mieink célja, hogy meglovagolva a remek rajtot, a negyedik találkozón is begyűjtsük az újabb három pontot.
Az elmúlt szezonban Egerben mi, míg Szabolcsban a hazaiak tudtak nyerni.
A mérkőzés játékvezetője Kreitl Tamás lesz, tevékenységét Molnár István és Frank Viktor László segíti.
A találkozó 2026. augusztus 15-én 11:00 órakor kezdődik a Szentmarjay Stadionban, amelynek a megtekintése díjtalan lesz.
HAJRÁ EGER!