U11: Cegléden léptünk pályára

U11-es korosztályú csapatunk Ceglédre utazott, ahol az V. Cegléd Cup nemzetközi tornán vett részt.

A torna két napos volt és harminc csapat indult, így egy színvonalas megmérettetésen vagyunk túl. Együttesünk a “C” csoportba kapott besorolást, ahol végig kiélezett mérkőzéseken szerepelhettünk. A Gyömrő elleni találkozón négy gólos győzelmet arattunk, a többi mérkőzés egy gólos különbséggel ért véget. Ezek közül a Nyárádszereda ellen nyertünk, de a Szekszárd, a Barca Academy és a Mészöly Focisuli picivel jobbnak bizonyult most.

Ezt követően a Konferencia Liga ágra kerültünk, amelynek az “A” csoportját megnyertük, melyet követően az elődöntőben a Sárrét, majd a döntőben a szlovákiai Zvolent múltuk felül.

A tornán szereplő keretünk:
Galajda Marcell, Lukács Marcell, Bikádi Noel, Emedo Maxim, Répási Ferenc, Jászberényi Marcus, Kovács-Kolozsvári Lóránt, Kása Márton, Vajner Zalán, Gonda Gellért, Farkas Milán.

Molnár Axel vezetőedző értékelése:
“Az első nap nem úgy alakult, ahogy azt előzetesen vártam. A csoportmeccsek során mindenki árnyéka volt önmagának és csak az 5. helyet szereztük meg, amivel a konferencia ligába kerültünk. Nagyon sok egyéni hibával játszottunk és sokszor úgy éreztem, mintha azt se tudnánk hol vagyunk. A gyerekek fejben máshol jártak és nagyon gyenge teljesítménnyel nem is érdemeltünk jobbat az 5. helynél. Másnap úgy gondolom felszabadultabbak voltunk és sikerült megnyernünk a konferencia ligát. A csapatok és köztünk nagyon nagy különbségek voltak és szerintem fél gőzzel is sikerült megnyerni, ami azért is fájó, mert ez is bizonyítja nem itt lett volna a helyünk. Összességében a gyerekek örültek, hogy kupával tértünk haza és jólérezték magukat, ami az elsődleges. Hajrá Eger!”

Vélemény, hozzászólás?