NŐI NB2: Szenzációs siker idegenben

Női NB2-es labdarúgó csapatunk, a bajnokság második fordulójában idegenbe utazott, ahol a Vasas vendégeként léptek pályára. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
A fővárosiak élcsapatnak számítanak a második vonalban, míg a mieinknél több hiányzó is akadt.
Ennek ellenére remekül kezdődött a találkozó, hiszen a hetedik percben Végh Katalin találatával vezettünk, azonban a pörgős derbin a hazaiak egyenlíteni tudtak, majd gólszerzőnk megkapta második sárgalapját, így emberhátrányba kerültünk, de a szünetig már nem esett gólt.
Rendkívül izgalmas, lüktető mérkőzést láthattak a kilátogatók, mindkét csapat előtt adódott lehetőség. Lányaink nagyot küzdöttek, hogy eltüntessék az emberhátrányt és ezeken felül még lehetőségeket is bőven alakítottak ki. A ráadás utolsó pillanataiban Jakab Zsófia tartott meg harciasan egy labdát, majd remekül tálalt a kilépő Kota Szabina elé, aki ballal átvette a labdát, majd higgadtan jobbal a kapus lábai között a kapuba gurított, ezzel nagy küzdelem árán sikerült elhoznunk mindhárom pontot.
A találkozón súlyosnak tűnő sérülést szenvedett Bacsó Laura, akinek ezúton is gyors gyógyulást kívánunk!
Dr. Vitányi László vezetőedző értékelése:
“Két rangadón vagyunk túl, a bajnokság két élcsapata ellen. Mindkétszer emberhátrányba kerültünk, de a csajok tartása megmaradt. Azok a lányok, akik ma velünk voltak, megmutatták, hogy, milyen amikor csapatként játszanak – vagyis inkább akarnak, küzdenek. Ilyen az, amikor nincs hiszti, meg nem foglalkozunk felesleges dolgokkal, hanem csak kimegyünk és, ha emberhátrányban is, ha picit gyengébb játékkal is – de odatesszük magunkat. Mindenki büszke lehet magára, hiszen egy jó erőkből álló, ráadásul jól játszó csapatot sikerült megvernünk. Remélem, akiknek kell a keretből észbe kapnak, mert mindenkire nagy szükség lenne. Gratulálok a lányoknak és most igazán büszke vagyok rájuk.”
Az együttes legközelebb 2025. szeptember 20-án 18:00 órától a Gödöllő csapatát látja vendégül.