LU17: Újabb győzelmünkkel továbbra is az élen

Leány futsal U17-es korosztályú csapatunk az Országos Bajnokság tizenegyedik fordulójában a DVTK-Vénusz együttesét fogadta. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.

A mérkőzés elején még nem találták a ritmust a lányok, de a tizedik perc környékén egy koncentrált szakasz után megnyugtató előnyre tudtunk szert tenni.

A félidőre hét gólos előnyt szereztünk, majd a végén tizenhárom találattal sikerült felülmúlni a miskolciakat.

Játékosunk átlépte a mágikus száz gólos határt ebben a bajnokságban, így magabiztosan vezeti a vonatkozó listát.

Bíró Petra vezetőedző értékelése:
“A lányok végig fegyelmezetten és magas koncentrációval játszottak, már a mérkőzés elejétől magukhoz ragadták az irányítást, a nyolcadik percben sikerült megszerezni az első gólt. Több szépen kidolgozott támadásból sikerült gólokat szereznünk, emellett voltak extra egyéni teljesítmények is. Fontos kiemelni, hogy ellenfelünk nem adta fel, végig küzdött, harcos hozzáállásukkal több alkalommal is megnehezítették a dolgunkat. A nagy arányú győzelem ennek ellenére megérdemelt, és jól mutatja a csapat egységét, hozzáállását és játékban mutatott fölényét.”

A csapat legközelebb 2026. február 07-én 15:00 órától az Újfehértó otthonában lép pályára.

Vélemény, hozzászólás?