LU14: Regionális válogatott összetartáson jártunk

Az UEFA és az MLSZ közös projektjének keretében folytatódott a leány U14-es regionális válogató program. A kezdeményezés célja, hogy az új korosztályos válogatottak szervezése és versenyeztetése révén tovább fejlessze a szövetség a fiatal tehetségek képzését és nyomon követését.

A program részeként célegyenesbe ért az U14-es regionális válogatottak kialakítása, mely a későbbi U15-ös országos korosztályos válogatott alapját képezi.

A kiválasztási folyamat végén a Magyar Női Labdarúgás Napján, Telkiben kerül során egy mérkőzésre. Az idei bajnoki évadban a hatodik körre három játékosunk is meghívásra került.

Szolnokon megrendezett válogatott edzésre Majoros Hanna, Vizsnyai Tímea és Liktor Nina kapott meghívást. A mostani összetartáson már csak a szűken vett keret vett részt, ahová az akadémiák játékosai is csatlakoztak. Nagy öröm, hogy ebben a színvonalas összetételben három egri játékos is megmutathatta magát.

Hanna és Nina eddig csak klubunk színeiben léptek pályára eddig, míg Timi az Egri Focisulitól igazolt hozzánk, így mindhárom játékosról elmondható, hogy Egerben tanultak eddig mindent. Tehetségüket jól jellemzi, hogy fiatal koruk ellenére az első együttesünk edzéseit is látogathatják időközönként.

A foglalkozásokat Szanyi Mária és Sándor Dávid utánpótlás edzők és MLSZ koordinátorok tartották.

Gratulálunk a lányoknak és izgatottan várjuk a következő meghívókat!

Vélemény, hozzászólás?