NB3: Az első hazai bajnoki következik

NB3-as labdarúgó csapatunk a bajnokság második fordulójóból központilag elhalasztott mérkőzésén először lép pályára hazai pályán, ahol a Tiszafüred együttesét fogadja.

A mieink hosszas felkészülés végén, remekül kapták el a rajtot, hiszen két élcsapat otthonából és igazi “oroszlánbarlangokból” hozták el eddig az összes pontot. Először a Cigándot, majd a Tarpát múltuk felül saját környezetükben, mellyel azon négy csapat között vagyunk, akik eddig begyűjtötték a megszerezhető pontokat. A két bajnoki közben szintén vendégségben jártunk a kupában – azonban ott a DEAC jutott tovább.

A tiszafüredi gárda ellentétes utat járt be eddig. A tavalyi előkelő negyedik helyüket követően az idei rajtjuk nem sikerült, hiszen kétszer is hazai környezetben szenvedtek vereséget. Először a DEAC, majd azt követően az Ózd-Sajóvölgye verte meg őket egyaránt 2:0-ra. A kupában viszont magabiztosan jutottak tovább, hiszen tizenhat gólt szereztek Bőcsön, a második fordulóban pedig Sényőre fognak utazni.

Az eddigi eredmények ellenére egyáltalán nem számíthatunk könnyű találkozóra, de a mieink célja a hazai bemutatkozáson az újabb három pont megszerzése, amihez fiatal csaptaunknak bravúrra lesz szüksége.

Az elmúlt szezonban ‘füreden 4:3-ra, Egerben 4:2-re nyert ellenfelünk.

A mérkőzés játékvezetője Dr. Dédesi Mátyás Benedek lesz, tevékenységét Balla Levente és Vilmányi Simon segíti.

A találkozó 2026. augusztus 12-én 17:00 órakor kezdődik a Szentmarjay Stadionban, amelynek a megtekintése díjtalan lesz.

HAJRÁ EGER!

Vélemény, hozzászólás?