MEGYE I: Bravúrpont
Megyei első osztályban szereplő csapatunk a bajnokság tizenkettedik fordulójában a Lőrinci együttesét fogadta. A mérkőzés részletes jegyzőkönyve ellenfelünkre kattintva érhető el.
Nem ígérkezett könnyűnek a feladat, hiszen az elmúlt két év bajnoka érkezett Egerbe, akik ráadásul most is a trófeáért állnak harcban.
Ez azonban nem látszott a találkozón, egyenlő felek feszültek egymásnak, azonban a rutin a vendégeknél volt és fél óra után megszerezték a vezetést, viszont Demeter Buda úgy döntött, hogy ez nem lehet így félidőben is, így még a szünet előtt egyenlített, de a drámának még nem volt vége, ugyanis a játékrész utolsó pillanataiban ismét a vendégekhez került az előny.
Fiatal csapatunk ezzel a “lelki hátránnyal” ment a pihenőre és érkezett meg a második félidőre. Viszont az egri suhancok beleálltak a bajnokiba és nagy erőbedobásra kényszerítették előrébb rangsorolt riválisukat, olyannyira, hogy az utolsó negyedórára fordulva Országh András egalizált, az eredmény pedig már nem változott, így egy rendkívül értékes egy pontot tartottunk itthon.
Gyetván Krisztián edző értékelése:
“Egy pont, ami nekünk most nagyon sokat jelent! A hétvégi bajnoki mérkőzésen az aktuális bajnok ellen léptünk pályára, és végül egy nagyon értékes döntetlent értünk el. Ahogy szoktuk mondani második csapatként számunkra elsősorban nem az eredmény az elsődleges, hanem az, hogy a fiatal játékosaink minél több mérkőzéspercet kapjanak, fejlődjenek, tapasztalatot szerezzenek, és lépésről lépésre közelebb kerüljenek a felnőttfutball követelményeihez. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a mi kis csapatunknak minden egyes pontot meg kell becsülnie, mert ezekért nagyon keményen meg kell dolgoznunk naponta edzéseken. A gyerekek ezen a hétvégén teljes mértékben rászolgáltak az egy pontra! Sokszor kerültünk már hasonló szituációba, de korábban ezekből a találkozókból rendre rosszul jöttünk ki. Ami különösen örömteli, hogy a csapat végig betartotta a taktikai utasításokat, fegyelmezetten, harcosan, kellő agresszivitással és igazi csapategységben futballozott. Pontosan azt a hozzáállást és mentalitást láttam viszont a pályán, ami az előző héten hiányoltam. Sok jó teljesítmény akadt, viszont senkit sem szeretnék kiemelni, mert csapatként kell gondolkodnunk és az EGYÉNEK nem alkotnak egységes csapatot, viszont az egyének tudnak CSAPATKÉNT működni és nekünk erre van szükségünk. Gratulálok még egyszer mindenkinek.”
A csapat legközelebb 2026. november 07-én 13:30 órától a listavezető Maklár otthonába látogat.
