Vitányi László szakmai igazgató évvégi értékelése


Hosszú és fáradalmas év végéhez értünk. A klub az “újkori” története során egy új irányban indult el.

Az eltelt esztendő azt bizonyította, hogy bár az út nem feltétlenül egyenes és virágokkal van kikövezve, de egy olyan irányba halad, ami segíthet megvalósítani álmainkat és játékosaink, szurkolóink álmait.

Az év során elért, átélt dolgok nagyobb munkára késztetnek minket, hiszen azt mutatják, hogy törekvéseinket mások is nagyra értékelik, megbecsülik.

December utolsó napjához érve elmondhatjuk, hogy jó pár “sarokkövet” is leraktunk idén, amelyek még évek múltán is meghatározhatják a klub fejlődését, természetesen elképzeléseink szerint a megfelelő irányba!

Nem lehetünk eléggé hálásak a klubban dolgozók mellett, azoknak, akik ilyen-olyan módon igyekeznek megkönnyíteni és segíteni a munkánkat.

A vezetők, edzők és egyéb dolgozók mellett a klub sportolóit, a támogatókat, a szülőket, rokonokat, családtagokat, valamint partner klubjainkat, az MLSZ-t és a Megyei Igazgatóságot, továbbá ellenfeleinket különösen ki kell emelni,
hisz nélkülük nem jutottunk volna sehova és mindenek felett köszönet a
szurkolóknak!

A klub elsősorban értük van, ők pedig az év során többször is bizonyították, hogy mellettünk állnak!

A vezetőség egyértelműen bízik abban, hogy az előttünk álló évben is ez lesz a jellemző a kapcsolatunkra!

Az év utolsó harmadában rengeteg munka segítéségével sikerült minden idők legkecsegtetőbb TAO forrását összerakni, amelyért ezúton is köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki csak egy forinttal is segítette munkánkat!

Bízom benne, hogy köszönetünket hamarosan személyesen is átadhatom az érintettek részére!

Szeretnék mindenkinek sikerekben gazdag boldog új évet kívánni!

HAJRÁ EGER!



 

Vélemény, hozzászólás?