NB I-es múlttal rendelkező játékosokat igazolhat az Eger SE

Dobos Attila és Lakatos Béla személyében két NB I-es múlttal rendelkező játékost igazolhat az Eger SE csapata.
A megyei I-es gárda a bajnoki címre pályázik, és ezen cél elérésében számítanának a rutinos labdarúgókra.

– Mindkét játékossal a tavaszi idényre szóló megállapodást szeretnénk kötni, bízunk benne, hogy tudnak segíteni abban, hogy feljussunk az NB III-ba – nyilatkozta a Heol Sportnak Csuhay József, az Eger SE edzője.
A 38 éves középpályás, Dobos Attila 153 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára a Bp. Honvéd és a DVTK színeiben, de játszott Bőcsön, Rákospalotán, Mezőkövesden, Felsőtárkányban és Kazinbarcikán is. Ősszel szülőfaluja, Tiszakeszi Borsod megyei I-ben újonc gárdáját erősítette, miközben a DVTK kötelékében az NB III-as gárda és az utánpótlás csapatok erőnléti edzőjeként tevékenykedik.

A 32 esztendős védő, Lakatos Béla 43 NB I-es mérkőzésen erősítette a diósgyőrieket, míg az NB II-ben a Kaposvölgye és a Mezőkövesd jelentette a klubját. Az NB III-ban felsőtárkányi, kazincbarcikai és salgótarjáni színekben futballozott. Ősszel az STC Salgótarján gárdájában szerepelt.

Dobos Attila Fotó: boon.hu, Lakatos Béla Fotó: stcsalgotarjan

Forrás: HEOL

Vélemény, hozzászólás?