U13: 1 győzelem, 3 vereség Hatvanban a Kiemelt Bozsik Tornán

U13 Kiemelt Bozsik Torna, Hatvan

Öt mérkőzés várt a Vinczepap Ferenc – Bóta Balázs vegyes alakulatára, Hatvanban. Sajnos ebből csak négyet tudtak lejátszani az U13 kiemelt Bozsik Tornán, hiszen a helyszínen derült ki, hogy az Energia együttese el sem utazott a helyszínre. A négy mérkőzésből csak egyet sikerült megnyerniük Rácz Dominikéknak, méghozzá a Heves ellenit, akkor nagyon simán, szép játékkal 3-0-ra nyertek a srácok.

A másik három meccsen nem sikerült győzelmet szerezni. Igaz egyáltalán nem játszottak a srácok alárendelt szerepelt a Gyöngyös és a Hatvan ellen sem. Mi több a Gyöngyös elleni meccsen bőven meg voltak a lehetőségek, jobban is játszottunk mint ellenfelünk, de a helyzetek sajnos sorra kimaradtak. A Hatvan elleni egy kiegyenlített találkozó volt, ahol megint hadilábon álltunk a gólszerzéssel. Sajnos ezeken a meccseken érezhető volt az ellenfelek fizikai fölénye. Igaz a mi csapatunkban csak három 2004-es játékos szerepelt, a többiek 2005-ök voltak.  A harmadik vereségünk a Plútó ellen volt, ahol gólt sikerült szerezni, de ez is kevés volt ahhoz, hogy megverjük az ellenfelünket.

 

Együttesünk legjobb játékosának Rácz Dominikot választották.

Eredmények:

Eger SE – Plútó 1-2

Eger SE – Hatvan 0-2

Eger SE – GYAK 0-2

Eger SE – Heves 3-0

Eger SE – Energia – elmaradt

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?