2007: Rengeteg ziccer kimaradt, nem jutottunk tovább a csoportból, pedig csak egyszer kaptunk ki

Sajnos nem úgy sikerült ez a nap U10-es csapatunk számára ahogy azt elterveztük. Pedig a csoportkörben mindösszesen csak egyszer az első meccsünkön szenvedtünk vereséget.  A Fűkő Péter- Szakál Csaba vezette együttes nagy reményekkel vágott neki az UTE által szervezett Bajnokok Ligája selejtezőjének, hiszen tudtuk csapatunk képes a nagy eredményre. A srácok sajnos a befejezéseknél nem úgy koncentráltak, ahogyan azt megszokhattuk tőlük és emiatt nem sikerült továbbjutnunk a csoportból.

Az első meccsünkön sajnos rögtön vereséggel kezdtünk. A Vác elleni meccset irányítottuk, de a gólokat az ellenfél rúgta. majd döntetlen következett egy nagyon erős Ferencváros ellen. Majd jött a Kelen SC elleni csata. Ezen a meccsen nagy előnyt adtunk ellenfelünknek és 0-2-ről sikerült felállni, de a győzelemhez ez is kevés volt. Csakhogy nehogy elfelejtsük milyen döntetlent játszani, jött még két döntetlen, ahol már a védekezésre nem lehet panasz, hisz a Gödöllő és a DVTK ellen se kaptunk gólt. Ami rosszabb, hogy rúgni se sikerült. Pedig a két meccsen legalább 10 olyan ziccerünk volt, ahol már csak a kapus volt az ellenfél, valamint számtalan kapufát is rúgtunk. Az alsó ágon mintha kicserélték volna a csapatot. Szép játékot bemutatva játszottunk.

Öt meccsből négyszer játszottunk döntetlent, egyszer pedig kikaptunk. Igen bosszantó, hogy egy vereséggel sem tudtunk továbbjutni a csoportból. De nem szabad csüggedni, jönnek majd még kemény feladatok, ahol biztos vagyok benne bebizonyítják a srácok, hogy remek csapatunk van és sok sok szép sikerrel örvendeztetnek meg minket.

Csoportmérkőzések:

Eger SE 0-2 Dunakanyar Régió
Eger SE 1-1 FTC
Eger SE 2-2 Kelen SC
Eger SE 0-0 DVTK
Eger SE 0-0 Gödöllői SK
Alsóág

Eger SE 2-2 Primavera Satu Mare
Eger SE 5-1 ASI Dinamo Star
Eger SE 6-1 Dunaharaszti MTK

Vélemény, hozzászólás?