Kiváló edző és Nemzetközi focitornák várnak rád! Gyere legyél az ESE tagja te is

Lehet azt is mondani, hogy visszatért régi sikerei helyszínére vagy korosztályához Fűkő Péter, aki ismét átveszi az Eger SE csapatának legkisebb lurkóit. Klubunk döntése értelmében a kiváló szakember ismét a kisebb korosztályokkal foglalkozik, ami valljuk be eddig mindig remekül sikerült. Fűkő Péter az utóbbi években bebizonyította, hogy a kis mazsolákkal tökéletes összhangba tud együtt dolgozni, arról nem beszélve, hogy hihetetlen ügyes kis srácokat faragott belőlük és remek eredményeket értek el közösen már nemzetközi tornákon is.

Fűkő Péter (pirosban) ismét a legkisebbekkel érhet el remek eredményeket

Legutóbbi korosztályaival akikkel végig járta a ranglétrát komoly tornákon, remek eredményeket ért el. Jártak Spanyolországban, ahol többek között a Barcelona korosztályos együttesét legyőzve harmadik helyen végeztek, de voltak többször hihetetlen rangos tornákon Németországban is. Ahol szintén a legjobbak között szerepeltünk. Most is ugyanez a célunk. Megtalálni azokat a 2009, 2010, 2011, 2012 és 2013-as születésű gyermekeket akik a jövőben egy remek csapat tagjaivá válhatnak. Mert ez számunkra igazán fontos. Nem csak egyéneket nevelünk hanem igazi közösségi embereket, nem utolsó sorban remek kis játékosokat.

Az Északi Sporttelepen igen korán. már augusztus 1-én elkezdjük az edzéseket, ahova téged is szeretettel várunk. Gyere és sportolj velünk, élvezd ezt a gyönyörű sportágat, gyere el velünk külföldre, ahol játszhatsz az Inter, a Bayern München, a Barcelona vagy épp a Manchester City csapatai ellen.  Nem utolsó sorban pedig légy te is egy igazi kis focista.

Részletekért hívd Fűkő Pétert:  06-70/4116693

Gyere és érj el te is velünk remek eredményeket

Vélemény, hozzászólás?