Lakatos: Jó erőben vagyunk, megtisztelő, hogy én vezetésemmel megyünk ki a pályára

Hétvégén a bajnokságban is megkezdi szereplését első csapatunk. Egy új gárda, új edzővel, új játékosokkal és egy új csapatkapitánnyal. Hiszen Lakatos Béla fogja ebben az idényben csékáként kivezetni a fiúkat a pályára. Az biztos, hogy jelenleg jobb helyen ez a szalag nem is lehetne, hiszen egy fantasztikus ember kapta meg, aki nem csak a pályán de a pályán kívül is vezér és példakép a fiatalok számára. Lakatot arról kérdeztük, hogy miképp fogadta az új kinevezését.

Először is azzal kezdeném, hogy számomra ez egy nagyon nagy megtiszteltetés, hogy vezetőedzőnk engem nevezett ki csapatkapitánynak. Hihetetlenül büszke vagyok rá, és abban mindenki biztos lehet, hogy a pályán és azon kívül is igyekszem meghálálni ezt a bizalmat. 

Lakat természetesen már az előttünk álló feladatokról is beszélt.

Nagyon kemény felkészülésen vagyunk túl, úgy gondolom, hogy mindenkii rendkívül profin állt ehhez az egészhez, senkire nem lehet panasz hiszen becsülettel tettük a dolgunkat. Külön öröm számomra, hogy nagyon sok ügyes fiatal játékos az ifi és az U17-es csapatból is velünk készült. Ez nagyon fontos lehet a számukra a jövőben, remélem sokat profitálnak majd belőle. 

Most pedig igazán belecsapunk a lecsóba!

Őszinte leszek én már nagyon vártam. Ezért dolgoztunk hetekig keményen, hogy megmutassuk mire is vagyunk képesek. Az eddigi kupameccsek is jól sikerültek és természetesen a bajnokságban sem lehet más célunk, mint úgy kimenni a pályára, hogy minden meccset meg akarunk nyerni. Tudjuk,hogy egy nagyon jó csapattal találkozunk. Ismerjük őket, NB-s szintű futballistáik vannak és ők is nagy tervekkel vágnak neki a szezonnak, de ettől függetlenül nekünk csak a győzelem lehet elfogadható. Mindenki így fog nekiállni ennek a meccsnek. 

 

Vélemény, hozzászólás?