Hazai pályán is bemutatkoznak lányaink

Aki kíváncsi női együtteseinkre, azok már most hétvégén láthatják élőben a lányainkat, hiszen a holnapi napon két mérkőzést is rendezünk az Északi Sporttelepen. Először a felnőttek lépnek pályára 13.30-től a műfüves pályán, majd 14.30-tól már Up csapatunk is pályán lesz a füvön.

Vinczepap Ferenc: Izgulok már én is és a lányok is, hiszen először lépünk pályára hazai pályán tétmeccsen. Arról nem beszélve, hogy sajnos az északi telítettsége miatt szinte egyszerre kell lejátszani a két találkozót. Az UP csapatunk szerintem jó volt előző héten és most ugyanezt várom a lányoktól, annak ellenére is, hogy sajnos  még mindig kevesen vagyunk. Az álmom az, hogy tudunk legalább egy pontot elcsípni az erős Cigánd ellen, akik győzelemmel kezdték a szezont.

A felnőtteknél kicsit más a helyzet. Kezd alakulni a csapat, már csak néhány hiányzónk lesz, de azt látnunk kell, hogy még le vagyunk maradva a többi csapathoz képest. A legújabb ellenfelünkhöz képest is. A Kelen eddig vezeti a bajnokságot két győzelemmel, a Szegedet akiktől nagyon kikaptunk például nagyon simán verték 5-0-ra. Egyet kértem a lányoktól. Küzdjenek utolsó leheletükig, ellentmondást nem tűrően és akkor én büszke leszek rájuk. A legfontosabb feladatunk, hogy hétről hétre fejlődjünk. Szeretnénk megnehezíteni ellenfelünk dolgát és lépésről lépésre haladni.

 

Leány U-16 HNP Észak-Keleti csoport 2. forduló

Eger SE – Cigánd – Északi Sporttelep, 2017.09.09 – 14.30

Női NB II Keleti csoport 3. forduló

Eger SE – Kelen SC – Északi Sporttelep 2017.09.09 – 13.30

Vélemény, hozzászólás?