Utánpótlás: Hazai pályán az UTE, idegenben a Balmaz lesz az ellenfél

Már túl van egy fordulón Pápai Zoltán U19-es és Montvai Tibor U17-es alakulata is. Finoman fogalmazva se volt az előző hét sikeres, hiszen két nagyon sima vereséget szenvedtünk Rákospalotán. Most sem lesz könnyebb dolga a fiúknak, de nagyon kellenek a pontok. Valljuk be, hogy két vereséggel nagyon nem lenne jó kezdeni a szezont.

A két gárda ma egymás ellen gyakorolt a holnapi feladatra és az edzésen igen jól mozogtak a fiúk. Montvai Tibor elmondta, hogy holnap nem mennek feltartott kézzel a pályára és mindenképpen szeretnék begyűjteni a három pontot. Hozzátette, tudja ellenfelünknek is ez a célja, hiszen ők is pont nélkül maradtak az első fordulóban.

Pápai Zoltán először egy kicsit az előző meccsről beszélt, hiszen tudja nagy szüksége van a csapatnak arra, hogy az előző forduló hibáit ne kövessék el újra. Az előző fordulóban sajnos kulcsjátékosaink mondtak csődöt és sok hiányzónk is van, ami nem könnyíti meg a dolgunkat. Remélem, hogy holnap sokkal pontosabbak leszünk és gyorsabbak is. Ellenfelünk nem verhetetlen csapat, így hazai pályán mindenképpen szeretnénk begyűjteni a 3 pontot – zárta szavait Sajt.

MLSZ U-19 III. KÖZÉP “B” csoport 2. forduló

Eger SE  – Újpest B Északi Sporttelep, 2017.09.09 – 12.00

MLSZ U-17 III. KÖZÉP “B” csoport 2. forduló

Eger SE  – Újpest B Északi Sporttelep, 2017.09.09 – 10.00

A kisebb korosztályok is megkezdik a szerepléseiket az NB-s bajnokságokban. Finoman fogalmazok ha azt mondom egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen erős ellenfelekkel kell majd összemérni erőnket. Lengyel Lajos U15-ös és Székely Károly U14-es csapata is keményen készült eddig a szezonra, ma is edzettek a srácok és látható volt már az arcokon az elszántság és persze a drukk is. Lengyel Lajos és Székely Károly is mondta honlapunknak, hogy korai lenne még az erőviszonyokról beszélni, de azt mindketten kiemelték, ahhoz hogy a mezőny első felében végezzünk hatalmas akaratra, elszántságra és küzdésre van szükség.

MLSZ U-15 II. o. Északi csoport 1. forduló

Balmazújváros FC – Eger SE – 2017.09.09 – 12.00

MLSZ U-14 II. o. Északi csoport 1. forduló

Balmazújváros FC – Eger SE – 2017.09.09 – 10.00

 

Vélemény, hozzászólás?