Idén először, csapatunk is nevezett a Téli-Kupa küzdelemsorozatára

Kilenc megyei I. osztályú (plusz a Jász-Nagykun-Szolnok megyei I. osztályban szereplő) Jászárokszállási VSE-Rosenberger), nyolc megye kettes, egy megyei III. osztályú egyesület és egy utánpótlás csapat alkotja rajtunk kívül az idei kupasorozat mezőnyét.

Csaptunk nagyon készül a tavaszi szezonra és igen korán már a decemberi időszakban lekötöttünk több edzőmérkőzést is elsősorban NBIII-as ellenfelekkel szemben. Akkor még nem tudtuk a kupasorozat sorsolását.

Sajnos a mérkőzések napjára már vannak ellenfeleink, de természetesen ezt klubunk nem problémaként kezeli, hanem egy lehetőségként. Megmutassák magukat azok a fiatalok akik hétről hétre keményen edzenek azért, hogy a jövőben bemutatkozhassanak a felnőtt keretben.

Így a mérkőzésekre kilátogató szurkolók több fiatal játékost is láthatnak, valamint a megye kettes együttesünk kiváló és rutinos futballistáit is. Természetesen mindent megteszünk azért, hogy emeljük a rangját a sorozatnak.

Vélemény, hozzászólás?