Szombaton Pétervásárán játszunk bajnoki mérkőzést!

Tiszavicz Luca

Tiszlavicz Luca

Vígh Ferenc: Gyöngyösön olyan kilencven percet produkáltunk múlt szombaton,amit nem igazán szoktunk. Nem koncentráltunk úgy ahogyan az tőlünk elvárható lenne,de fogalmazhatok úgy is,hogy a kapu előtt a megszokott helyzetkihasználásunkat hoztuk. Megbeszéltünk mindent amit erről a meccsről említésre méltó lehetett. Felnőtt emberekről van szó akiknek tudniuk kell miről szól ez a bajnokság. Ősszel az egyik legjobb benyomást tette rám a péterkei csapat. Bátran,férfiasan keményen játszottak ellenünk és ha az eredmény nem is azt mutatta nehezen sikerült begyűjtenünk a bajnoki pontokat. Hazai környezetben hatszor győztesen hagyták el a pályát ami igazán imponáló,tehát cseppet sem lesz könnyű dolgunk. Mikolka és Jakab a héten kisebb sérüléssel bajlódott,Fekete viszont visszatért Kínából igy számíthatok játékára.

Vélemény, hozzászólás?