U12-U13 Eger-Nyíregyháza

U13 NB I. 

Eger SE 1-3 Bozsik Akadémia Nyíregyháza
Összeállítás:
Egyed (U12), Barta-Briz-Ferenczi (U12)-Grassi (U12), Magyar-Czipó-Káli-Tari, Molnár-Kelemen (U12)
Tartalékok:
Török, Neznovics, Antal, Bozó, Kovács
Gólszerző:
Molnár
Értékelés:
Ennél a korosztálynál is volt 2-3 hiányzónk sajnos, akik segítségünkre lettek volna. Emellett több fiatal is itt jutott szóhoz. Jól kezdtük a találkozót. Két nagyon veszélyes kontrát vittünk végig és az egyiket gólra is váltottuk. Egy szélről történő pontrúgás után megduplázhattuk volna az előnyünket, de a gólvonalon álló védő játékos menteni tudott. Nagyrészt mezőnyben folyt a játék. A Nyíregyháza dominált, de igazán veszélyes lehetőséget nem tudtak kidolgozni. Nem sokkal később egy sajnálatos egyéni hibát követően kitudtak egyenlíteni a vendégek. Ezután nagy nyomás alá kerültünk, de sikerült kivédekeznünk és döntetlennel mehettünk a pihenőre. A második félidő ott kezdődött, ahol az első befejeződött. Folyamatosan nyomott a nyírségi gárda és erőben kezdtünk elfogyni. Egy szögletet követően rosszul osztottuk el az embereket és a hosszú oldalon teljesen üresen álló támadót találta meg a labda, aki közvetlen közelről szerezte meg a vezetést a Bozsiknak. 10 perccel a mérkőzés vége előtt harmadik találatukat is megszerezték a vendégek. 3-1 után viszont két ajtó ablak helyzetet rontottunk és volt egy nagyon ígéretes fejesünk is szöglet után. Összeségében megérdemelt vendég siker született. További sok sikert kívánok nekik! Ami pedig minket illet, dolgozunk tovább és igyekszünk közelíteni a 2006-os korosztály kiemelkedő csapatainak szintjéhez.
U12 NB I. 

Eger SE 5-4 Bozsik Akadémia Nyíregyháza
Összeállítás:
Molnár-Nagy, Barta-Németh-Hegyi-Hamar, Hajdú (U10), Kiss (U10), Kis (U10), Jászberényi
Tartalékok:
Szomszéd, Stumpf, Mészáros, Vendel,
Gólszerző:
Kis (3), Jászberényi, öngól
Értékelés:
A mai mérkőzésen viszonylag tartalékosan tudtunk felállni a Bozsik Akadémia ellen. Több hiányzó is volt a keretünkben, illetve a korosztályból négy alapember az egy évvel idősebbek között kapott ma szerepet. Hárman pedig a 2008-as korosztályból jutottak szóhoz.
A végeredmény nem tükrözi hűen a játék képét. Egyértelműen uraltuk a mérkőzést! Nagy fölényben játszottunk. Az első félidőben szemre is látványos, tetszetős játékkal sorra dolgoztuk ki a nagyobbnál nagyobb lehetőségeket. Hat, hét alkalommal voltunk szemben az ellenfél kapusával, de egyszerűen nem tudtunk élni a lehetőséggel. A második félidő kezdetekor azonnal gólt tudott szerezni ellenfelünk, majd nem sokkal később megduplázták az előnyüket. Nem voltunk könnyű helyzetben. Hatalmas fegyverténynek tartom, hogy 2-0-ás hátrány tudatában sem álltak meg a fiúk és csinálták tovább a dolgukat! Újult erőre kaptunk és megszereztük a szépítő találatot a 41. percben, majd az ezt követő 10 percben két vállra fektettük a Nyíregyházát. Zsinórban 4 gólt tudtunk rúgni. A végén két figyelmetlenség miatt szépítettek a vendégek. Gratulálok az egész csapatnak! A fiataloknak is a “bemutatkozáshoz”.Ma Kis Atilla három pazar találatával és remek játékával a mérkőzés embere díjat érdemelte ki nálam.

Vélemény, hozzászólás?