U11-U12-U13-U14 – Évzáró értékelés


Honlapunkon Szakál Csaba vezetőedző értékeli az U11-U12-U13-U14 korosztály 2018-as évét.


Vezetőedzőként szeretnék köszönetet mondani a játékosaimnak az éves munkájukért! Ügyesek, szorgalmasak és végül de nem utolsó sorban nagyon alázatosak voltak ebben az évben is, tehát joggal mondhatom, hogy nagyszerűen dolgoztak és jó munkát végeztünk! Továbbá a szülőknek a támogatásukért és az Egyesület vezetésének pedig a feltételek megteremtéséért szeretném a köszönetem kifejezni.

Nagyon sok tornán, eseményen vettünk részt a 2018-as év kezdete óta és mérettettük meg magunkat magas játékerőt képviselő, elit hazai és nemzetközi csapatok ellen. Külön öröm, hogy a tornák nagy százalékában dobogós helyezést értünk el és számtalan különdíjat zsebeltünk be.

Többen is hangoztatják, hogy az eredmény másodlagos és nem számít. Én ezt részben cáfolom és nem tudok azonosulni ezzel.

Egyértelmű a legfontosabb, hogy csapat szemre is tetszetős játékot játsszon és ehhez szükséges, hogy a játékos technikailag képzett, kreatív, okos, ötletes legyen. A játékintelligenciája magas szinten legyen, tehát az adott játékhelyzeteket felismerje, mi több jól oldja meg azokat és jól helyezkedjen. Ezek a dolgok a legfontosabbak! Ma már nem elég a fizikális adottság és a jó labdaérzék ahhoz, hogy valaki “profi” legyen!

Név nélkül szeretném elmondani, hogy jelenleg korosztályonként legalább 6-8 játékos van aki egyel magasabb korosztályban, de akár két korosztállyal feljebb is és emellett bármelyik Magyar Utánpótlás Akadémián megállná a helyét. Sőt olyan is van aki nemzetközi szinten is tudna érvényesülni.

És akkor itt visszacsatolnék arra amikor megkérdezik vagy felhozódik az a téma, hogy minőségi játékosok képzése (egyén fejlődése) vagy az eredmény a megfelelő irány? Az én válaszom és véleményem az, hogy egyiket a másiktól nem lehet elkülöníteni és a kettő párhuzamban működik!

Természetesen továbbra is sok dolog van amin csiszolni kell és előre kell lépni, fejlődni kell a jövőben, de januártól a megszokottnál is keményebben fogunk dolgozni ezen a srácokkal! Voltak pozitív és negatív élmények, tapasztalatok, szerencsére utóbbi nem sűrűn fordult elő. Minden korosztálynál voltak hullámvölgyek, de összességében mindenki elégedett lehet magával, viszont ez abszolút nem azt jelenti, hogy hátra lehet dőlni abban a bizonyos székben.

,,Aki ettől a sporttól akar valamit és szeretne belőle profitálni a későbbiekben az mindenre keres és talál megoldást, aki viszont nem akar, az kifogást keres!”

Örülök neki, hogy úgymond veletek élem a mindennapjaim, büszke vagyok rátok és arra, hogy veletek dolgozhatok még akkor is, ha az eseteket nagytöbbségében keménykezű és szigorú vagyok veletek!

 

Végül pedig Szeretetben Gazdag Boldog Karácsonyt és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

Hajrá Eger SE!


Vélemény, hozzászólás?