U13 lány – Futsal csapatunk 4 mérkőzés, 4 győzelem!


Az Eger SE U13 lány csapata a mai napon lejátszotta az utolsó fordulókat a Heves megyei lány futsal bajnokságban. A Gyöngyös Városi Sport és Rendezvénycsarnok adott otthont a forduló mérkőzéseinek. Ezzel a 4/4 győzelemmel az első helyen várja a lány csapatunk a rájátszást, február 10-én Hatvanban. A mérkőzésekről Paranai Enikő vezetőedző és csapatunk kapusa, Nagy Dina nyilatkozott honlapunknak.


Paranai Enikő

vezetőedző:

Büszke vagyok a Lányokra, izgalmas mérkőzéseket láthattak a kilátogató nézők. Az első meccs kicsit döcögősen indult, de szerencsére hamar sikerült belelendülni a meccs ritmusába. A kapusom bravúr védései is kellett a győzelmekhez. A második meccsen sikerült hátrányból fordítani, ezzel megmutatták a Lányok, mekkora kitartásuk és akaraterejük van. Küzdésből Mindenki átment! Örülök, hogy a Bozsik Programon kívül – ahol csak fiúk vannak, van lehetőség a saját nemük ellen is mérkőzéseket játszani.

Nagy Dina

Eger SE U13 lány csapat kapusa:

Reggel mikor felébredtem, nagyon izgatott voltam a mai focimeccs előtt.

Bevallom egy kicsit izgultam is mind addig, míg be nem ültem a csapattársaimmal és edzőmmel a kisbuszba, amivel mind együtt utazhattunk Gyöngyösre. Az odaúton megbeszéltük kivel mi történt az ünnepek és a szünet alatt. E közben zenét hallgattunk és énekeltünk, hogy senki ne izguljon. A szülők is elkísértek minket, hogy közösen szurkolhassanak nekünk.

Mikor megérkeztünk Gyöngyösre mindenki gyorsan át öltözött és megkezdtük a bemelegítést az edzőnk vezetésével.

Az első meccset Hatvan csapata ellen játszottuk. Nagyon ügyes csapat, de a mi csapatunk összetartásának és összjátékának köszönhetően sikerült nyernünk.

A második meccset Gyöngyös ellen vívtuk. Ez előtt a mérkőzés előtt izgultam egy kicsit, de ekkor rá néztem edzőmre, majd csapattársaimra és tudtam, hogy velük nincs lehetetlen. Mivel két társamat kivéve mindenki ott volt, így Gyöngyös ellen is győzelmet tudtunk aratni.

Ki szeretném emelni minden társam, mivel mindenki a legtöbbet hozta ki magából. Külön köszönet edzőnknek, aki nem csak a fociban, hanem az életben is sok hasznos tanáccsal lát el bennünket. Úgy érzem, most kezdtünk el egy csapattá, családdá válni.


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-FC Hatvan “A”)

Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-Gyöngyösi AK)


 

Vélemény, hozzászólás?

Scroll Up