U15 – Jászberényi FC – Eger SE  2-1 (2-0)


Jászberényi FC – Eger SE  2-1 (2-0)

MLSZ U15 II. o. – 20. forduló

Jászberény, 2019. március 24.


Székely Károly

vezetőedző:

A mérkőzés elején kaptunk egy potya gólt és egy balszerencsés gólt.
Ettől függetlenül a 20 perctől kezdve átvettük a játék irányítását és a második félidőben teljesen rá kényszerítettük akaratunkat az ellenfélre ez Holló G. pályára lépésével állandó gól veszélyt jelentett az ellenfél kapujára, de csak egy gólt tudtunk szerezni a sok gólhelyzetünkből. Az ellenfél nagyon erős felépítésű gyors játékosokból állt de, a védelmünk sokszor egymást kisegítve jól zárt vagy a végén Kiss D. kapusunk hárított bravúrral v. önfeláldozóan, kár az első potya gólért, tanulni kell belőle.A labdatartásunk összjátékunk támadás szervezésünk a három belső középpályásunknak ( Laki B., Bársony L., Krinszki B.) köszönhetően nagyon jó volt, kevés labdát adtunk el az összjátékban, ügyesen háromszögeltek, sok apró helyezkedéssel állandóan megjátszhatóak voltak, és most sokkal több támadást indítottak mint az eddigi meccseken, viszont az indítások és fel passzok gyorsaság pontosságán javítani kell akkor biztos győzelmet aratunk legközelebb. A szélsőink sok futó párharcot megnyertek de a jó beadásra bejátszásra már nem jutott kell erő. Végre a két szélső védő ( Szabó K., Petz P.) is sokat felzárkózott a támadásokhoz ezzel könnyítve a támadást és veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára. Bozó K. ismét rengeteget futva játszott jól megtartva a felpasszokat, rengeteget szabálytalankodtak ellene viszont keveset fújtak a javára így felőrlődött a sok párharcban és nem jutott erő figyelem koncentráló képesség a helyzeteik kihasználásában. Örömteli volt Holló Geri pályára lépése és csodás gólja, remélhetően már teljesen egészségesen tud a továbbiakban  edzeni, játszani. Gratulálok a csapatnak, 0-2 ről álltunk fel, teljesen elfárasztottuk az ellenfelet , győzni kellett volna , vereséget semmi esetben sem érdemeltünk.

Mérkőzés jegyzőkönyv


 

Vélemény, hozzászólás?