NB III. – Nagyon fontos győzelem a Sajóbábony VSE ellen


Eger SE – Sajóbábony VSE 2-1 (0-0)

NB III. Keleti csoport – 28. forduló

Eger, 2019. május 19.


Az első félidőben nem sok helyzetet alakítottak ki a csapatok, így gól nélkül vonultak az öltözőbe. A második félidőben aztán elkezdődött a gólgyártás, a 74. percben Csattos Csaba góljával a Sajóbábony került előnybe. Nem sokáig örülhettek a vezetésnek, mert 79. percben egy kapu előtti kavarodás után a menteni akaró Giák Tamás öngóljával egyenlítettünk. Csapatunk a 88. percben Vajda Ákos fejesével megszerezte a győzelmet, mely azt jelenti, hogy két fordulóval a vége előtt már biztos az NB III-as tagságunk a következő szezonban is.


Egész héten változtattunk a felkészülés menetén majd a bajnoki napjának rutinját is megváltoztattuk, igyekeztünk kizökkenteni a játékosokat, hogy ne megszokásból tudják le a napokat és a mérkőzést. Nagy, Mikolka, Farkas sérülés miatt nem tudott rendelkezésemre állni, míg Árvai fegyelmi okból. A derbi alatt Titkót és Galambosit is sérülés miatt kellett lecserélni, szóval zajlottak az események. Kiegyenlített csata során, érzésem szerint több, nagyobb helyzetet alakítottunk ki. Azért örülök a győzelemnek, mert a játékosok megmutatták, hogy igazi sportemberek! Büszkék lehetnek magukra!

Mérkőzés jegyzőkönyv


Mérkőzés fotók (Eger SE-Sajóbábony VSE)


Mérkőzés összefoglaló (Eger SE-Sajóbábony VSE)

Forrás: TV Eger/Facebook



 

Vélemény, hozzászólás?