NB III. – Új igazolásunk: Haász Tamás Bertold


Következő új igazolásunk Haász Tamás Bertold, aki az OBSK Oroszlány csapatából érkezett.


Hogyan kerültél kapcsolatba az Eger SE-vel, miért ezt a csapatot választottad?

– Egy éve együtt kezdtük az egyetemet a vezetőedzővel, tavasszal beszéltem vele arról, hogy lehet elkezd felnőttben edzősködni és a gyakorlati órák alapján megnézne. Azért választottam Egert, mert az egyetemen a vezetőedző meggyőzött a tudásával, szorgalmával, mentalitásával. Más csapat ezek után nem nagyon hozott lázba. Mindenképp ide akartam tartozni.

Kérlek mutasd be eddigi labdarúgó pályafutásodat?

– Bajai srác vagyok, így Baján kezdtem focizni természetesen. Már nagyon fiatalon eldöntöttem, hogy focista akarok lenni, valószínű ezért is igazoltam el 13 évesen az akkori NBI-ben szereplő PMFC-hez, ahol három emlékezetes év után éreztem azt, hogy váltanom kell. Az U17-es évemet az MTK-ban töltöttem az Sándor Károly Akadémián, aztán a Videotonhoz igazoltam. Itt két évet töltöttem az U19-ben, bemutatkoztam a második csapatban, NB3-ban, majd egy lehető legrosszabbkor érkező sérülés miatt egy évet rehabilitáltam a klubnál, további fél évet önállóan. Az elmúlt félévet Oroszlányban töltöttem, félegészségesen Ebben a két foci nélküli nehéz évben a Szüleimnek le nem írható köszönettel, hálával tartozom a támogatásukért.

Milyenek a tapasztalataid az eddig itt töltött időről, hogy érzed magad a csapatban?

– Minden más, tényleg, mint eddig. A csapategység még gyerekcipőben jár, időre van szükségünk, de abban biztos vagyok, hogy nagyon-nagyon sok pozitív meglepetést fogunk okozni! Hajrá Eger!

Köszönjük a válaszokat, sok sikert kívánunk az EGER SE csapatában!


MLSZ játékos adatlap (Haász Tamás Bertold)


 

Vélemény, hozzászólás?

Scroll Up