NB III. – Hétvégén a Tállya KSE ellen javíthatunk a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban


Vasárnap, 14.30 órától a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban fogadjuk a Tállya KSE csapatát. Itt a lehetőség, hogy csapatunk kijavítsa a múlt hétvégi mérkőzést.

Ellenfelünk az előző fordulóban hazai pályán szenvedett egy gólos vereséget az ESMTK csapatától. Az eddig megszerzett 6 ponttal a tabella 13. helyét foglalják el.

Csapatunk vasárnap a Putnok csapatánál vendégszerepelt. Sajnos nem az elképzeléseink szerint alakult a mérkőzés, mivel 4-1-re kikaptunk. Így szintén 6 ponttal, a két győzelmünknek köszönhetően a 11. helyet foglaljuk el.

Az előző szezonban Egerben gól nélküli döntetlen született, míg Tállyán 3-1-re nyertünk.


Honlapunkon vezetőedzőnk Sütő Szilárd és csapatunk játékosa, a Vasas FC-től érkezett Vaskó Tamás mondja el, hogy mit vár a mérkőzéstől:


– Ahhoz, hogy stabilizáljuk a helyzetünket, az ilyen alsóházi rangadókat hazai pályán meg kell nyerni. A csapattal erre készülünk fontos lesz, hogy a mérkőzésen belül a teljesítményünk végig kiegyensúlyozott legyen. Nagyon örülünk, hogy a mérkőzésen Vaskó Tamás pályára léphet, úgy gondolom a karaktere és a rutinja sokat fog segíteni, hogy stabilabb teljesítményt nyújtsunk.

– A legfontosabb egyenlőre a csapat szempontjából az eredmény lesz vasárnap a Tállya ellen. A győzelem nagyon fontos lenne, hogy előrébb lépjünk a tabellán. Nyilván szeretnénk látványosan is játszani, hogy kiszolgáljuk a közönségünket. Reméljük sokan fognak minket támogatni hétvégén. Hajrá Eger!

A mérkőzés játékvezetője: Bodzay Áron

Asszisztensek: Kovács Brankó, Szabó Dániel


NB III. Keleti csoport – Aktuális tabella


A forduló mérkőzései


 

Vélemény, hozzászólás?