NB III. – Putnok FC – Eger SE 4-1 (3-1)


Putnok FC – Eger SE 4-1 (3-1)

NB III. Keleti csoport – 8. forduló

Eger, 2019.09.29.


A mérkőzés 10. percében vezetéshez jutottunk, az első szögletünk után Valkay Richárd talált a putnoki kapuba. Sajnos ellenfelünk a három perc alatt megfordította a mérkőzést, a 29. perceben Csirszki Martin, majd a 31. percben Katona Bence talált be a kapunkba. Innentől már futnunk kellet az eredmény után. De újból az ellenfélnek sikerült gólt szereznie egy szöglet után a a félidő utolsó percében Katona Bence újabb góljával. 

A második félidő sem a a legjobban kezdődött számunkra, mivel a putnoki csapat a 48. percben megszerezte a negyedik gólját Zimányi Ádám révén. A 90. percben a Pataki Viktor ellen elkövetett szabálytalanság után büntetőhöz jutottunk, de sajnos Vajda Ákos 11-esét kivédte a kapus, Így maradt a 4-1-es végeredmény. 


– A nehéz helyzetben lévő Putnok ellen álomszerűen kezdtük a mérkőzést. Érthetetlen rövidzárlat után szinte rúgattunk két gólt a Ellenféllel. Ki kell küszöbölnünk, hogy egy mérkőzésen belül tudunk felnőtt csapatként, majd iskolai gyerekcsapatként is működni. A játékosokat dicséretet illeti mert végig próbáltak menni az eredmény után, de sajnos 11-esből se tudtunk betalálni. Összességében úgy érzem sokkal több lehetett volna ebben a mérkőzésben.

Mérkőzés jegyzőkönyv


Mérkőzés fotók (Putnok FC-Eger SE)


Vélemény, hozzászólás?