U11 – Bozsik Program – Kiemelt “B” torna Putnokon


Bozsik Program – Kiemelt “B” torna

U11 – Bozsik Program

Putnok, 2019.10.06.


Csapat tagjai:

Bóta Péter, Tarnócy Noel, Szabó Ádám, Szabó Áron, Mádi-Nagy Zsolt, Berta Csanád, Rónai Bálint, Tóbik Soma, Tuza Zétény, Hajdú Roland, Márton György, Toldi Máté


Eredményeink:

Eger SE – Kisvárda FC 5-1

Eger SE – Jászberényi FC 1-0

Eger SE – Gyöngyösi AK 3-0

Eger SE – Balmazújvárosi FC 5-0

Eger SE – Sajóvölgye Focisuli 4-1

A csapat legjobbjának járó elismerést ezúttal Berta Csanád érdemelte ki.


Szakál Csaba

vezetőedző:

– Ez volt az első Bozsik torna, amin részt tudtam venni a fiúkkal. Kíváncsian vártam, hogy mennyiben köszönnek majd vissza az edzésen gyakoroltak, működnek-e az eddig megtanult dolgok. Szerencsére a fiúk kezdik megérteni, illetve magukévá tenni azt a szellemiséget, amit szeretnék viszontlátni tőlük. Nagyon bátran vállalták az egy-egy (olykor egy-kettő) elleni szituációkat. Elsődleges a labda birtoklására való törekedés, domináns támadójáték, emellett a rendkívül kezdeményező, agresszív védekezés – a labdás folyamatos nyomás alatt tartása (támadó presszing). Nagyon pozitív, hogy csak végső esetben szabadítanak fel, nincs indokolatlanul elrúgott labda, valamint a legtöbb játékosnál kezd eltűnni a kényszeres passzolás, illetve szabadulás a labdától. Mindezek mellett technikai fejlődés is megfigyelhető. Egyre több cselt, irányváltást alkalmaznak a játékukba és nagyon sok párharcot vívnak meg sikerrel, ami szépen látszik a játék összképén. Elnézve az állományt, amiből tudunk építkezni, bizakodásra ad okot.

Gratulálok a fiúknak!


Vélemény, hozzászólás?