NB III – Lokál Eger: Harmati Péter hazahívta Sütő Szilárdot


Harmati Péter hazahívta Sütő Szilárdot

Igazi lokálpatrióta fordulatot vett az Eger SE felnőtt labdarúgócsapata: Harmati Péter elnök hívására „hazatért” Egerbe a labdarúgóként és edzőként is rendkívül sikeres, a szurkolók és a focisták körében is hiteles szakember, Sütő Szilárd, aki 1988 és 1997 között játékosként erősítette a helyi csapatot.

Sütő Szilárd vezetőedzővel már alakulnak csapatrészek. A hangulat is kezd jobb lenni, amihez nagy lökést adna pár győzelem. Az eddigi legnagyobb problémát jelentő védekezés kezd egyre jobb lenni. Elindult a csapat az emelkedőn, de még messze a tető. Bízunk benne, hogy ez az út a jó irány, s karácsonykor már bizakodóan tekinthetünk a tavasz elé. Csatáraink felépülését követően a gólokban is reménykedünk, mert nagyon kellenek a pontok, amiket a Tállya és az Ózd ellen már gyűjtögetett a csapat – foglalta össze véleményét Harmati Péter az új edzőről, kiemelve: nemcsak szakmailag, de emberileg is nagyon jó a kapcsolat, ami adott esetben lényeges összetevője lehet a sikernek.

Sütő Szilárdot a szakemberek nagyon képzett, jó humorú, de szigorú és maximalista szakembernek tartják, akinek „hazatérése” Egerbe igazi lokálpatrióta együttessé kovácsolhatja az Eger SE focicsapatát, amely a helyiek egyöntetű véleménye szerint Harmati Péter elkötelezett és eltökélt munkája nélkül talán már meg is szűnt volna.

Harmati Péter azt is kiemelte: Sütő Szilárd a DVTK Labdarúgó Akadémia utánpótlás-igazgatójaként, majd első számú vezetőjeként vélhetően jó szemmel ismeri majd fel az igazi helyi tehetségeket, akik reményei szerint egy fejlődő pályára állított csapatot látva nem Mezőkövesden vagy máshol, hanem itthon maradva fognak majd bizonyítani.

– A csapat nagyon büszke Egerre, remélem, hamarosan Eger is büszke lehet egykor legendás, NB I-es sikereket is megélt focicsapatára– és meg is fogja azt becsülni.

Harmati Péter hisz abban, hogy ha az ország több ezer településén, a kis falvaktól a nagyvárosokig fontos közösségépítő, közösségszervező erő a foci, akkor a nagy számok törvénye alapján nem lesz ez másként Egerben sem, és a csapat hazai meccsein a lelátó újra igazi találkozóhelyévé válhat mindazoknak, aki valóban szeretik Egert.

Igazgatói pályafutás

2018-tól: DVTK Labdarúgó Akadémia (igazgató)
2015–2018: DVTK Labdarúgó Akadémia (utánpótlás szakmai igazgató)

Edzői pályafutás

2018/2019: DVTK (NB I, másodedző)
2017/2018: DVTK (NB I, másodedző)
2016/2017: októbertől DVTK-tartalék (NB III, vezetőedző)
2015/2016: DVTK-tartalék (NB III, vezetőedző)
2015: Felsőtárkány FC (NB III, vezetőedző)
2014–2015: Győri ETO FC (NB I, másodedző)
2013: Budaörs SC 1924 (utánpótlás szakmai vezető/pályaedző)
2012–2013: Lombard FC (NB I, másodedző)
2012: FTC U17 (vezetőedző)
2011–2012: FTC U16 (vezetőedző)
2010–2011: FTC U18 (vezetőedző)
2009–2010: FTC U17 (pályaedző)
2008–2009. tavasz: FTC U18 (vezetőedző)
2008–2009. ősz: FTC U17 (pályaedző)
2007–2008: BVSC U14 (vezetőedző)
2006–2007: BVSC U19 (pályaedző)
2005–2006: BVSC U15 (pályaedző)

Játékos-pályafutás

2009–2012: Csillaghegyi MTE
2006–2009: M. Hungária S. E.
2002–2004: Che-Dong F. C. (Szöul, Dél-Korea)
1999–2001: Stamford Black Knights (Stamford CT. USA)
1988–1997: Eger SE

Jó a kapcsolat az ESE vezetője és az edző között  – fotó: Nemes Róbert


 

Vélemény, hozzászólás?