NB III. – Bravúros győzelem Tiszaújvárosban


Termálfürdő Tiszaújváros – Eger SE 0-1 (0-1)

NB III. Keleti csoport – 14. forduló

Tiszaújváros, 2019.11.10.


Csapatunk bravúros győzelmet aratott a Termálfürdő FC Tiszaújváros csapata ellen, ezzel megszereztük első idegenbeli győzelmünket. A gólunkat ezúttal is Benke Norbert Sándor szerezte a 26. percben. Összességében elmondható, hogy csapatunk jobban alkalmazkodott az erősen felázott talajhoz, mint ellenfelünk. Több helyzetet is kialakítottunk a mérkőzés folyamán, így akár több gólt is szerezhettünk volna. Játékosaink szó szerint csúsztak-másztak a pályán mindent megtéve a győzelemért. A sikernek köszönhetően előre léptünk a tabellán a 9. helyre.


– Nagyon értékes győzelmet arattunk a bajnokság egyik legszervezettebb csapatának otthonában. Ez ma nem csak a szervezett és fegyelmezett csapatjáték hanem a szív diadala is volt. Szereztünk egy gyönyörű gólt és ha a második félidőben pontosabbak vagyunk lezárhattuk volna a mérkőzést. Hatalmas előrelépés, hogy két mérkőzést tudtunk megnyerni egymás után ilyen kiélezett helyzetben. Folyamatosan fejlődünk azonban most kell nagyon szerénynek maradnunk és még keményebben kell készülnünk a Jászberény elleni hazai mérkőzésre. Gratulálok a játékosoknak és köszönöm a minket elkísérő szurkolóknak a támogatást.

Gerliczki Máté

vezetőedző

– Arra a játékra, amire képesek vagyunk, a folyamatos esőzés következtében a pálya talaja alkalmatlan volt, ezért brusztolással lehetett volna megnyerni a mérkőzést, erre viszont mi voltunk alkalmatlanok. Az ellenfél sokkal jobban akarta a sikert, teljesen megérdemelten nyertek, gratulálok nekik.

Forrás: www.fctiszaujvaros.hu


Mérkőzés jegyzőkönyv


Mérkőzés fotók (Termálfürdő FC Tiszaújváros – Eger SE)



Mérkőzés statisztika


Vélemény, hozzászólás?