NB III. – Az év utolsó bajnoki mérkőzésén az ESMTK vendégei leszünk


Vasárnap 13.00 órától az év utolsó bajnoki mérkőzésén az ESMTK vendégei leszünk Budapesten.

Az ESMTK csapata az élmezőnyhöz tartozik a bajnokságban, jelenleg a megszerzett 26 pontjukkal az Ózdi Kohász SC kizárását követő módosított tabellán az 5. helyet foglalják el. Az eddigi fordulók folyamán 7 alkalommal hagyták el győztesen a pályát, 5 döntetlen és 3 vereség mellett. Az előző hétvégén a vendégként sikerült nyerniük az FC Hatvan otthonában.

Csapatunk a 11. pozícióban található az új tabellán. Eddig 5 győzelem, 1 döntetlen és 9 vereség a mérlegünk. Az előző fordulóban a Ceglédi VSE csapatát fogadtuk a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban. A mérkőzésen sorra alakítottuk ki a helyzeteinket, 1-0-ás hátrányunkat még az első félidőben sikerült egalizálni, de hiába volt több helyzetünk a második félidőben, vagy a kapus, vagy a kapufa megmentette a vendégcsapatot a góltól. Mint ahogyan ilyenkor lenni szokott a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat és a 87. percben egy szabadrúgás góllal a Ceglédi VSE elvitte a három pontot.

Az ősz folyamán az egri mérkőzésen 2-0-s hátrányból fordítottuk meg a mérkőzést hét perc alatt, és nyertük 3-2-re.


Honlapunkon vezetőedzőnk, Sütő Szilárd és csapatunk játékosa, Gajda Márkó Gábor mondja el, hogy mit vár az év utolsó bajnoki mérkőzésétől:


– Budapesten idegenben zárjuk a szezont egy kifejezetten szervezett és jó csapat otthonában. Turi Zoltán évek óta végez kiváló munkát a csapattal. Tiszteljük az ellenfelet, de célunk, hogy ponttal távozunk Erzsébetről.

– Pontért, vagy pontokért utazunk Pesterzsébetre. Ha a Cegléd elleni helyzeteket gólokra tudjuk váltani és jó játékunkat át tudjuk menteni az ESMTK ellen, akkor nem lehet gond.

A mérkőzés játékvezetője: Kulcsár Katalin

Asszisztensek: Molnár István, Nagy Márk


NB III. Keleti csoport – Aktuális tabella


A forduló mérkőzései


 

Vélemény, hozzászólás?