NB III. – ESMTK – Eger SE 3-1 (0-1)


ESMTK – Eger SE 3-1 (0-1)

NB III. Keleti csoport – 17. forduló

Budapest, 2019.12.01.


Nem sikerült a pontszerzés az ESMTK otthonában. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, igazi helyzetek nélkül helyzet nélkül. A 40. percben viszont sikerült megszereznünk a vezetést, Antal Zsolt révén, aki egy tizenhatos vonalán történt kavarodás után a visszagurított labdát a bal alsó sarokba lőtte 18 méterről. A második félidőt az ESMTK kettős cserével kezdte, aminek meg is lett az eredménye. Az ellenfelünk magasabb fokozatra kapcsolt és az 50. percben egy szögletrúgást követően Kovács Botond kiegyenlített. Az eredmény a 70. percig  nem változott, amikor újra szöglethez jutott az ESMTK, amelynek újból gól lett az eredménye, melyet ezúttal Horváth Levente fejjel juttatott a hálónkba, ezzel megfordították a mérkőzést. Sajnos még a 85. percben , egy újabb szöglet után Kovács Dániel csavarta a hálónkba a labdát.

Ezzel a mérkőzéssel zárult az idei év a bajnokságban. Csapatunk a megszerzett 16 pontjával a 11. helyen zárta a tabellát.


– Hiába mentünk be előnnyel az első félidőben, az ESMTK az első játékrészben is jobb teljesítményt nyújtott mi mi. A szünet után Herczeg és Horváth beállásával még veszélyesebbé vált a hazaiak támadójátéka, ennek ellenére mind a három gólt szögletből kaptuk.

– A második félidő alapján megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!

Forrás: HEOL


Mérkőzés jegyzőkönyv


Mérkőzés fotók (ESMTK-Eger SE)


Mérkőzés összefoglaló


Mérkőzés statisztika


Így várják a tavaszt a csapatok az NB III. Keleti csoportjában

 


Vélemény, hozzászólás?