U15 – Őszi szezon értékelés: Sok az ügyes, tehetséges játékos, akikben bőven van potenciál


Ezúttal a bajnokság 3. helyén tanyázó U15 csapatunk őszi teljesítményét foglalja össze Szakál Csaba vezetőedző.


A csapatunk 15 fővel állt össze, ehhez 2 új játékos érkezett. Horváth Zsolt és Vágó Viktor személyében. A beilleszkedésük szerencsére hamar ment. Augusztus végén elkezdtük a bajnokságot. Kalocsány Péter és Bóta Gergő eligazolása érezhető volt. Mind a két játékos meghatározó volt a együttesünkben, ezért több dologban is változtatni kellett.

A tavaszi szezon folyamán négy felkészülési mérkőzést tudtunk lekötni. Az FC Budapest U16 ellen egy remek, nagyon színvonalas találkozón 1 gólos vereséget szenvedtünk hazai pályán. A Debreceni EAC gárdája ellen 5-5-ös döntetlen értünk el egy úgyszintén kiélezett, fordulatos összecsapáson Egerben.

A Miskolc Népkert Volán SE ellen 4-1-re tudtunk nyerni és a Balmazújvárosi FC ellen 5-1-es magabiztos győzelmet könyvelhettünk el.

A statisztikát nézve elmondható, hogy a hazai mérkőzések tekintetében kiemelkedő a teljesítmény. Mindössze egy vereség és emellett 6 győzelem. Sajnos a kapott gólok száma jelenleg 21 és ebből hazai pályán 13, ami a tavalyi szezonhoz képest jóval több, hiszen az előző bajnokságban összesen kaptunk annyit (13), mint a jelenlegi tavaszi szezon alatt hazai környezetben. Bár volt olyan mérkőzés is, ahol emberhátrányban kellett játszanunk és úgy tudott betalálni az ellenfél. Az itthon nyújtott játék mindig meggyőző volt. A Salgótarjáni BTC elleni vereséggel végződött mérkőzésen is rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, dominálni tudtunk, de kapitális egyéni hibáknak köszönhetően vendéggyőzelem született. 

Az idegenbeli teljesítmény úgyszintén kiemelkedő! A bajnokságban meghatározó szerepet betöltő csapatok közül egyel játszottunk idegenben (Mezőkövesd Zsóry FC). Ezen a mérkőzésen kaptunk 3 gólt, és lőttünk 2-őt. A találkozón már 2 gólos előnyben is voltunk és ezután még egy ordítóan nagy lehetőségünk is adódott kb. 4 méterről, amit ha gólra váltunk nagy valószínűséggel több gólos győzelmet arattunk volna. Sajnos a futballban a “ha” nem játszik. Így a kihagyott helyzet megbosszulta magát. Bár hozzáteszem a játékvezető kolléga mindent megtett annak érdekében, hogy a hazai csapatot visszahozza a mérkőzésbe és tavaszi bajnokot csináljon belőlük.

Hazai környezetben a Miskolc Népkert Volán SE csapata ellen játszottunk fordulatos mérkőzést, ahol az összecsapás nagy részét emberhátrányban töltöttük, de még így is nagy fölényben voltunk és megérdemelten zsebeltük be a 3 pontot.

Két hete elkezdtük a futsal küzdelmeket is. Két csapatot indítottunk el. A csapat egyik fele az U15-ben, a másik fele a két évvel idősebb mezőnyben (U17) szerepel. Eddig 2-2 forduló ment le és négy nagyon magabiztos győzelmet könyvelhettünk el. 

December 29-én lesz még egy futsal fordulónk és azzal fogjuk zárni az évet.

Úgy érzem a játékosok nagy része sokat fejlődött a félév alatt. Lassan rázódtunk bele és a folyamatos kisebb-nagyobb sérülések, betegségek miatti hiányzások nem könnyítették a dolgunkat. Ami szomorú, hogy se a tavalyi szezonban és most sem sikerült egyetlen alkalommal sem a teljes kerettel felállni. A hiányzások sajnos az edzések tervezésében is gondokat okoztak. Az ideálisnál sokkal kisebb létszámmal tudtunk csak készülni. 

Természetesen van hová fejlődni! Ezt a célt mindig szem előtt kell tartaniuk a srácoknak.

A csapatból korábban 2 játékos is meghívást kapott Nagy Norbert és Berecz Kornél személyében a Regionális Válogatottba.

Szerencsére gazdag a keret tehetséges játékosban, amit az is bizonyít, hogy 10 játékosunkat beválogattak az U15-ös és az U14-es DVTK RUK válogatottba.

Itt is, akárcsak az előző korosztályaimnál, akikkel együtt dolgoztunk (2006, 2007, 2008, 2009) rendkívül sok az ügyes, tehetséges játékos akikben bőven van potenciál. Nagyon pozitív, hogy az előző évek során és jelenleg is Magyarország legnagyobb akadémiái hívják ezeket a korosztályos srácokat. Nagyon büszke vagyok rájuk és remélem, hogy lépésről lépésre haladva, minél messzebb jutnak majd és húzhatják magukra a címeres mezt.

Jó pihenést és BOLDOG KARÁCSONYT kívánok mindenkinek!


U15 – II. osztály Északi csoport őszi tabella


U15 – II. osztály Északi csoport őszi eredmények


Vélemény, hozzászólás?