Újra itt az év vége, beszélgetés Harmati Péterrel, az Eger SE operatív vezetőjével

Fotó: Lénárt Márton


Újra itt az év vége, az összegzések ideje. Ennek apropóján Harmati Pétert, az Eger SE operatív vezetőjét kérdeztük honlapunkon.


Akik a Északi Sporttelep környékén járnak, azok tapasztalhatják, hogy komoly munkálatok történtek az utóbbi időben. A megvalósuló ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban milyen változások várhatók?

– Ahogy korábban jeleztem ingatlanfejlesztés révén az elmúlt 60 évben nem voltak ilyen mértékű beruházások. Az északi sporttelepen a csúszásokat követően legkésőbb április végére ígérték az építők a befejezést. Bízunk benne nemcsak a falak, hanem minden belső elkészül addigra, s utána tényleg kulturált körülmények várják a gyerekeket. Természetesen még lesz feladat, mert a lakóházak és az új épület közötti tereprendezés nem része a projektnek, ebben egyezkedünk az önkormányzattal, hogy egyszerre jó lenne átadni az egészet. Ezen kívül egyes fejlesztések még a későbbiekben valósulhatnak meg, vagyis, hogy a két kis műfüves pályát felújítsuk, azok és a nagy műfüves világítását rendbe tegyük, a lelátók székeit cseréljük, a fémszerkezetét újra fessük, a korlátokat kijavítsuk a kerítéssel együtt, és egyéb tereprendezési munkálatokat is elvégezzük. Reméljük hamarosan tisztázódik, hogy ki üzemelteti a sporttelepet, s bárki is lesz az a folyamatos karbantartásokat elvégzi, hogy ne így nézzen ki, mint most.

Hogy látja az utánpótlás helyzetét az Eger SE-nél és a városban?

– Utánpótlás vonatkozásában van hiányérzetem. Úgy látom sok esetben a napi rutinban dolgozunk, s hiányzik mint az klubon belül, mint a városi utánpótlásban a plusz. Szeretném, ha a többi  labdarúgó és egyéb sportklubbal normalizálni a viszonyt a következő évben, azokat tovább fejleszteni, együtt dolgozni, hogy könnyebben és nagyobb eredményeket tudjunk együtt elérni. Egernek van egy óriási előnye, hogy igazi diákváros. Ennek minden előnyét ki kell használni. Magasabb szinten kell dolgoznunk mint szervezésileg, mind szakmailag. Remélem ebben is lesz előremozdulás.

Hogy látja az NB III-as csapat őszi szezonját, milyen tervek vannak tavaszi rajt előtt?

– Sokszor mondtam már véleményt, nem ismételgetem magam. Csalódás az ősz. Főleg ha az eredményt és a tabellát nézzük. Szeretném, ha most már nem lenne a fél csapat lecserélve félévente, ezért is van, hogy 2-3 embernél többet nem akarunk igazolni, de azt minőségben és tudatosan. Elmondtam, hogy nagyon szeretnék több egri fiatalt beépíteni, de ehhez ők is kellenek, mert be kell verekedniük magukat a csapatba. Alanyi jogon senki nem lesz kezdő. Jó lenne ha egy-két ember hozzáállásán változtatna, s az után tartaná a markát, ha már teljesített is. Lehet mondani a védőnek nem érti az edzőt, nem tud azonosulni vele, attól még az 1-1 elleni csatákat meg tudja nyerni, ha olyan jó, mint ahogy magáról állítja. A csatár is mondhatja ugyanezt, de attól a ziccereket berúghatja. S akkor kérhet. Addig alázattal dolgozzon.

Köszönjük a válaszokat, sok sikert kívánunk a tervek megvalósításához!



Vélemény, hozzászólás?