U19 – Továbbjutás az Imola-Hírlap Téli Kupa csoportköréből


U19-es csapatunk remekül szerepelt az Imola-Hírlap Téli Kupa csoportkörében, melynek eredményeképpen bejutottak a legjobb 16 csapat közé.

A sorsolás folytán olyan csoportba kerültek, ahol megyei I. osztályban szereplő csapatokkal kellet megmérkőzniük. Az első fordulóban a Maklár SE csapatával mérkőztek, meg az 3-3-es döntetlent értek. Majd következett a Felsőtárkány SC csapata, itt sajnos kevés volt a fiatalos hév, győzött a rutin. Az utolsó fordulóban nagy volt a tét, mivel a Felsőtárkány SC szombaton legyőzte a Maklár SE-t, így amennyiben legyőzzük a Füzesabony SC csapatát, akkor csoport másodikként továbbjuthatunk a csoportunkból a legjobb 16 közé. A játékosaink mindent megtettek a cél eléréséhet, a félidőben már 1-0-ra vezettek, majd a második játékrészben két gólra növelték az előnyüket, amire az ellenfél csak egy góllal tudott válaszolni. Ez a győzelem azt jelentette számukra, hogy sikerült bejutni az Imola-Hírlap Téli Kupa nyolcaddöntőjébe, melynek sorsolása kedden lesz.


Lengyel Lajos

vezetőedző:

– Sok sérült és beteg játékosunk volt a héten, de a hétvégére két vendégjátékos segítségével sikerült kiharcolni a továbbjutást a “Téli Kupában” Füzesabony csapata ellen. Az első félidőben ugyan sok hibával, de eredményesen játszottunk, a másodikban inkább a küzdő jelleg került előtérbe, védőink jó játékának köszönhetően.

Mérkőzés eredmények (Imola-Hírlap Téli Kupa)


Mérkőzés fotók (Füzesabony SC-Eger SE U19)


 

Vélemény, hozzászólás?