Megyei I. o. – Szombaton Bélapátfalvára utazunk


A második fordulóval folytatódik a bajnokság. Csapatunk Bélapátfalvára utazik szombaton, ahol 17.00 órától a Bélkő SE-Bélapát csapata az ellenfelünk.


A Bélkő SE-Bélapát csapata az első fordulóban a Pétervására SE vendégeként szenvedett 4-0-s vereséget.

Csapatunk az előző héten hazai pályán játszott a Füzesabony SC ellen, ahol 1-1-es döntetlen született.

Az előző kiírásban csak Bélapátfalván találkozott a két csapat, ahol a Berg-Sytem Eger SE II. csapata 2-1-re nyert.


A mérkőzésről Vitányi László vezetőedzőt kérdeztük honlapunkon:

– Rendkívül nehéz mérkőzésre számítok, egy veszélyes csapat otthonában. Célunk természetesen az, hogy pontokat szerezzünk. A srácok jól mozogtak a héten, de mivel nagyon fiatal a keretünk, így még elég kaotikus a teljesítményük. A hazaiak jól erősítettek a nyáron, nem lesz könnyű dolgunk, azonban bízom benne, hogy sok néző előtt, jó időben, jó mérkőzést fogunk játszani. Mindkét csapat odateszi magát, akkor a szurkolók úgy mehetnek haza, hogy nem hiába választották a mi mérkőzésünket szombat délutánra. Sajnos sérültjeink, maródiak vannak nálunk, így a múlt héthez képest is több hiányzóval érkezünk, de játszunk egy remek meccset és győzzön a jobb!!! Az se baj, ha ezek mi leszünk!

A mérkőzés játékvezetője: Lucián János

Asszisztensek: Szarvas László, Nagy Péter


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella




 

Vélemény, hozzászólás?