U19 – Indul a bajnokság az utánpótlás csapatunknál


Hétvégén indul a bajnokság az U19-es csapatunknál, ennek az apropóján kérdeztük Halász Dominikot és Rab Kristófot a felkészülésről és az előttük álló szezonról.


Hogy érzed, hogy sikerült a felkészülés csapatszinten illetve egyénileg?

Halász Dominik: – Az edzések nagy részét 7-8 játékos látogatta, ezért csapatszinten nem tudom, még mire leszünk képesek. Egyénileg majdnem minden edzésen részt vettem, úgy érzem, hogy jól felkészültem az új idényre.

Rab Kristóf: – Egyénileg úgy érzem hogy a felkészülésem az új évre nagyon jól sikerült igyekeztem minden edzésre elmenni és kihozni a legtöbbet magamból, maximumot nyújtani, amit véleményem szerint sikerült is elérni.


Mit vársz a csapattól és magadtól a bajnokságban?

Halász Dominik: – A csapatot első öt hely valamelyikére várom, magamtól pedig azt várom el, hogy minél több gólt rúgjak.

Rab Kristóf: – Ami a csapatot illeti még van mit fejlődni, de szerintem az új játékosokkal és az edzéseken illetve meccseken nyújtott maximális teljesítménnyel legalább egy dobogó elérhető. Amit pedig magamtól elvárok az pedig az, hogy gólokkal, gólpasszokkal segíteni tudjam a csapatomat az U19-ben, a megyei első osztályban pedig célom az hogy minél több meccset játsszak és előbb vagy utóbb alapembere legyek a csapatnak.


Hogy élted ezt a viszonylag hosszú mérkőzések nélküli időszakot?

Halász Dominik: – Márciusban és áprilisban szinten tartó gyaloglásokat és futásokat végeztem, május közepétől pedig már újra indultak az edzések, amelyeken aktívan részt vettem.

Rab Kristóf: – A mérkőzések nélküli időszakról pedig annyit, hogy próbáltam hasznosan eltölteni, barátokkal focizni és minél többet mozogni.


Köszönjük a válaszokat, sok sikert a bajnokságban!



Vélemény, hozzászólás?