NB III. – Döntetlen a Tállya KSE ellen


Eger SE – Tállya KSE 1-1 (0-0)

NB III. Keleti csoport – 9. forduló

Eger, 2020.09.09.


Csak egy pontot sikerült szereznünk a Tállya KSE ellen a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban. A forduló többi mérkőzésének köszönhetően maradtunk a táblázat 2. helyén, de két pontos hátrányba kerültünk a Jászberényi FC-vel szemben.


60. perc: Valkay Richárd jobb oldali beadását követően Boros Gáborhoz került a labda, aki szinte az első labdaérintéséből – mivel az 57. percben lépett cserekét a pályára – 5 méterről a kapus mellett lőtt a hálóba – 1-0

74. perc: Bal oldali beadást követően, a védőt megelőzve Jano Robert lőtte ki a bal felső sarkot – 1-1


– A Tállyától azt kaptunk, amire számítottunk. Ahogy azt előzetesen elmondtam, ezt a meccset magunknak tudjuk nehézzé tenni. Az első félidőben ez kifejezetten beigazolódott. Hiába adódtak helyzeteink, nem érdemeltük meg, hogy ezt a meccset megnyerjük, viszont ahogy eddig, most is reálisan értékelünk. Ez ugyanúgy a mi csapatunk, mint ahogy eddig volt. Egy pontot szereztünk, ami a végelszámolásnál akár értékes is lehet. Ebből a találkozóból akkor jövünk ki jól, ha tanulunk belőle, mert sok tanulsága volt az összecsapásnak.

 

Uray Attila vezetőedző
– Az első félidőben a lehetőségeket nem váltottuk gólra. A másodikban egy elkerülhető gól után tudtunk váltani, sikerült egyenlítenünk így megérdemelten szereztünk egy pontot. Sajnálom, hogy az utolsó pillanatban les címén nem adták meg a gólunkat.

Forrás: www.tallyakse.hu


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE – Tállya KSE)



Mérkőzés fotók (Eger SE-Tállya KSE)


Aktuális tabella


A forduló eredményei


Köszönjük a Gyros Étterem mérkőzés utáni vacsora felajánlását!



 

Vélemény, hozzászólás?