NB III. – Döntetlen a megyei rangadón a Gyöngyösi AK Mátra-Beton ellen


Eger SE – Gyöngyösi AK Mátra-Beton 3-3 (2-2)

NB III. Keleti csoport – 15. forduló

Eger, 2020.10.25.


19. perc: A gyöngyösi kapus indításával Bartusz Dániel lépett ki a védők között, aki a kapusunk mellett elhúzta a labdát, majd lőtt a hálóba – 0-1

28. perc: Megfogyatkozott csapatunk, a játékvezető a asszisztenssel való egyeztetés után kiállította Vaskó Tamást, ezzel emberhátrányba került csapatunk

31. perc: Közére íveltük a labdát, amiből Valkay Richárd fejel a hálóba, ezzel tíz emberrel sikerült az egyenlítés – 1-1

37. perc: Újra Batusz Dánielt ugratták ki középen, aki megszerezte a második gólját – 1-2

39. perc: Gaal Michael Ambros a 16-oson belül buktatta Gresó Mátyást, amelyért a játékvezető büntetőt ítélt. A 11-est maga a sértett értékesítette, így nem sokáig örülhetett a vendég csapat a vezetésnek – 2-2

75. perc: Egy jobb oldali beadásra a csereként beállt Boros Gábor érkezett közében és 5. méterről lőtt a hálóba, amivel megfordítottuk a mérkőzést – 3-2

87. perc: Jobb oldali szögletrúgást követően a visszafejelt labda Pölöskei Péter elé kerül, aki közelről bólintott a hálóba, ezzel megmentve az egyik pontot a Gyöngyösi AK számára – 3-3


– Végig bíztam abban, hogy sikerül győzelmet aratni, de a kiállítás döntően befolyásolta a mérkőzés alakulását. Igazából örömteli, hogy végig uraltuk a játékot, rengeteg gólhelyzetet alakítottunk ki és ha az ellenfél kapusa nem véd ilyen ihletett formában, akkor összejött volna a győzelem. Az is pozitívum, hogy három hét kihagyás után a játékosok viszonylag normális állapotban tudták ezt a kilencven percet játszani, ami bizakodásra adhat okot. Igyekszünk rotálni a keretet, minél több friss játékosra lesz szükség szerdán a Vasas elleni kupameccsen, noha nem olyan bő a keret, hogy ezt bátran meg lehet tenni.

Forrás: HEOL

 

– Abban bíztam, hogy ponttal távozunk Egerből, mert az utóbbi időben eléggé negatív szériában voltunk. Növelte az esélyeinket, hogy a hazaiaktól kiállítás történt, amiből aztán fordulatos, változatos, jó mérkőzés kerekedett ki, amelyet meg is nyerhettünk volna, igaz, ez fordítva is történhetett volna. Nagyon nehéz sorozatban vagyunk, szerdán ugyanis az NB I-es Mezőkövesdet fogadjuk a kupában, majd vasárnap megyünk az Egerhez hasonlóan ugyancsak az élmezőnyhöz tartozó Jászberényhez. Bízom abban, hogy a sérültek felépülése és a hiányzók visszatérése után masszívabbak leszünk.

Forrás: HEOL


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-Gyöngyösi AK Mátra-Beton)



Mérkőzés fotók (Eger SE-Gyöngyösi AK Mátra-Beton)


Aktuális tabella


A forduló eredményei


Köszönjük a Unicornis Étterem mérkőzés utáni vacsora felajánlását!



 

Vélemény, hozzászólás?