NB III. – Megyei rangadóval folytatjuk a bajnokságot a Gyöngyösi AK Mátra-Beton ellen

Fotó: Lénárt Márton


Vége a csapatunk számára a betegségek miatti két hetes kényszerszünetnek. Újra megyei rangadó következik számunkra, az ellenfél ezúttal a Gyöngyösi AK Mátra-Beton együttese. A közönség már közel egy hónapja nem láthatott NB III-as mérkőzést, mivel a legutóbbi hazai találkozó, ugyancsak megyei rangadó volt még szeptember 27-én az FC Hatvan ellen, amit magabiztosan nyertünk 4-0-ra. A vasárnapi mérkőzés 13.30 órakor kezdődik a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban.


A Gyöngyösi AK jelenleg a 19. helyet foglalja el a tabellán, ami alul marad a várakozásaiknak. Simon Antal vezetőedző legénységének is nagyon fontos ez a mérkőzés, ha nem akarnak jobban leszakadni a mezőnytől. Eddig csupán 3 alkalommal sikerült győzniük, 2 döntetlen és 9 vereség mellett. A mezőny második legtöbb gólt kapott csapata, 37 góllal. Legutóbbi mérkőzésükön hazai pályán maradtak alul 3-1 arányban a Füzesgyarmati SK ellen.

 Csapatunknak sajnos két mérkőzését is el kellett halasztani, de így jelenleg a tabella 4. helyét foglaljuk el a megszerzett 24 ponttal. Eddig 7 győzelem, 3 döntetlen és 2 vereség a mérlegünk. Továbbra is mi kaptuk a legkevesebb ( 6 gól) gólt. A mérkőzésen Jakab Sándor ül a kispadon, akinek Sütő Sziláddal vezetőedzővel együtt a csapat formába hozása volt a feladata a héten, amiben a csapat minden tekintetben partner volt. A legutóbbi fordulóban csapatunk a Tiszakécske otthonában szenvedett vereséget, így nem lehet más találkozó célja, mint 3 pont megszerzése, mellyel továbbra is megőrizhetjük helyünket az élmezőnyben. A mérkőzés egyben jó erőpróba lesz a jövő szerdai Vasas FC elleni MOL Magyar Kupa mérkőzéshez.

Az előző szezonban szezonban hazai pályán 2-1 arányban nyertünk, míg tavasszal már nem játszottunk Gyöngyösön, mivel a mérkőzésünk előtt szakította félbe a bajnokságot az MLSZ a koronavírus járvány miatt.


A megyei rangadóról Sütő Szilárd vezetőedzőt és csapatunk játékosát Géringer Lászlót kérdeztük honlapunkon.

– Két hét kényszerszünet után lépünk pályára a megyei rangadón. Teljesen új a helyzet a játékosoknak és a szakmai stábnak is, de legjobb tudásunk szerint próbáljuk a játékosokat megfelelő állapotba hozni. A mérkőzésen Jakab Sándor fogja irányítani a csapatot, akivel mindent megtettünk a héten hogy a lehető legjobb állapotban legyen a csapat. Új szituáció lesz ez a mérkőzés ahol az egység és az egymás iránti szolidaritás kulcsfontosságú lesz. Célunk a három pont megszerzése.

 

– Kemény meccsre számítok. A héten már teljes létszámban tudtunk edzeni. Bízok benne, hogy a két hét kihagyás nem fog látszódni a csapaton. Hazai pályán csak a győzelem az elfogadható.

A mérkőzés játékvezetője: Valu Tibor

Asszisztensek: Piskóczi Viktor, Szilágyi Zsolt


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella



SZURKOLÓI TÁJÉKOZTATÓ

Ezúton szeretnénk tájékoztatni szurkolóinkat, hogy a A Kormány 464/2020. (X. 22.) Korm. rendelete értelemében a mai naptól (2020. október 23.) a sportrendezvényeken mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot (a továbbiakban együtt: maszk) olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

E rendelkezés alól kivételt képeznek a hatodik életévét be nem töltött kiskorú személyek, illetve a sportolók, az edzők, a mérkőzésvezető, a versenybíró és ezek segítői. 

A rendelet értelmében aki sportrendezvényen nem visel maszkot azt a szervező köteles kizárni a sporteseményről!

Kérjük minden szurkolónkat, hogy ezek ismeretében látogassa a mérkőzéseinket, ezzel járuljunk hozzá a saját és szurkolótársaink egészségének védelméhez!



 

Vélemény, hozzászólás?