NB III. – Nem sikerült a bravúr a Vasas FC ellen


Eger SE – Vasas FC

MOL Magyar Kupa – 7. forduló

Eger, 2020.10.28.


10. perc: Jobb oldali beadást követően Feczesi Róbert elő került a labda, aki 6 méterről lőtt a bal alsó sarokba – 0-1

11. perc: A gól nagyon megzavart a csapatunkat. A középkezdést követő támadásból Pekár László elé került a labda, aki 20 méterről lőtt a hálóba – 0-2


– A betegségek miatt nagyon nehéz helyzetből próbálunk felállni. A Vasas az első 25 percben más ritmusban játszott, mint azt mi megszoktunk, ráadásul a széleken rendszeresen mögénk tudtak kerülni. A második félidőben szerkezetet váltottunk, akkor más jobban néztünk ki, stabilabbak lettünk. Becsülettel helytálltunk egy NB I-e szintű csapat ellen, mert a Vasas ezzel a kerettel és háttérrel élvonalbeli nívót képvisel.

Forrás: HEOL

 

Schindler Szabolcs vezetőedző
– Örömmel jöttem Egerben, csak szép emlékek kötnek a városhoz és a klubhoz, mi több, a feleségem is egri. A mérkőzésről annyit, hogy nehéz meccs volt azzal együtt is, hogy az első huszonöt percben nagyon jól játszottunk. A második félidőben már nem tudtuk ugyanezt a teljesítményt nyújtani, de a célunkat, vagyis a továbbjutást elértük, és ez a legfontosabb.

Forrás: HEOL


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-Vasas FC)


Mérkőzés fotók (Eger SE-Vasas FC)


Eger SE – Vasas FC | MOL Magyar Kupa | 7. forduló | Mérkőzés felvétele


Eger SE – Vasas FC | MOL Magyar Kupa | 7. forduló | Sajtótájékoztató





 

Vélemény, hozzászólás?