Megyei I. o. – Hétvégén Andornaktályára utazunk


Szombaton a múlt heti győztes mérkőzést követően látogatunk a Marshall-ASE otthonába, ahol találkozó 14.00 órakor kezdődik.


Marshall-ASE jelenleg a tabella első felében az 5. helyen találhatók. Eddig 4 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség a mérlegük. Az előző fordulóban magabiztosan nyertek a Füzesabonyi SC otthonában, 6-1 arányban.

Csapatunk az előző héten megszerezte az “első” igazi győzelmét  a bajnokságban, igaz ezzel nem sikerült a sereghajtó pozícióból elmozdulni, de így nem jelentős a hátrányunk a vetélytársakkal szemben. A Maklári SE elleni 3-0-s siker már nagyon kellett a csapatnak. Eddig 2 győzelem, 2 döntetlen mellett 6 vereség a mérlegünk.

Az előző szezonban csak ősszel, Egerben találkozott a két csapat, ahol 2-2-es eredmény született.


A mérkőzésről Vitányi László vezetőedzőt kérdeztük honlapunkon:

– A múlt heti siker már nagyon rá fért a játékosokra, kijárt nekik. A hétvégén egy nagyon erős csapat vendégei leszünk, azt gondolom, hogy egyáltalán nem lesz könnyű feladatunk. A mérkőzésen nem mi számítunk az esélyesnek, de azon leszünk, hogy játékosaink rácáfoljanak a papírformára. Nagy öröm lenne, ha ismét pontokkal tudnánk le ezt a hétvégét is. Ennek érdekében minden játékos ezer százalékos koncentráltságára szükségünk van. Ketten eltiltás, többen sérülés miatt nem léphetnek pályára szombaton, így olyan helyeken is változtatásra kényszerülök, ahol eddig erre nem volt szükség.

A mérkőzés játékvezetője: Pádár Szabolcs

Asszisztensek: Forgó Zsolt, Juhász Sámuel


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella



SZURKOLÓI TÁJÉKOZTATÓ

Ezúton szeretnénk tájékoztatni szurkolóinkat, hogy a A Kormány 464/2020. (X. 22.) Korm. rendelete értelemében a mai naptól (2020. október 23.) a sportrendezvényeken mindenki köteles orvosi maszkot, munkavédelmi maszkot, illetve textil vagy más anyagból készült maszkot (a továbbiakban együtt: maszk) olyan módon viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

E rendelkezés alól kivételt képeznek a hatodik életévét be nem töltött kiskorú személyek, illetve a sportolók, az edzők, a mérkőzésvezető, a versenybíró és ezek segítői. 

A rendelet értelmében aki sportrendezvényen nem visel maszkot azt a szervező köteles kizárni a sporteseményről!

Kérjük minden szurkolónkat, hogy ezek ismeretében látogassa a mérkőzéseinket, ezzel járuljunk hozzá a saját és szurkolótársaink egészségének védelméhez!



 

Vélemény, hozzászólás?