U14 – Gólokban gazdag mérkőzésen tartottuk itthon a három pontot


Eger SE – MVSC-Miskolc 4-3 (3-2)

NB II. U14 – 8. forduló

Eger, 2020.11.04.


– A mérkőzés elején nagyon szépen látszott, hogy egyik csapat sem ilyen ellenfelekhez van szokva. A védelmek szépen átaludták az első 12 percet. 0:1, 1:1, 2:1, 2:2, 3:2 a mérkőzés alakulása ebben a szűk negyed órában. Ezután már mindkét csapat védelme koncentráltabb lett. A második félidőben megint elkezdtük a szokásos ziccer herdálást. Ismét sikerült a kapusra vezetnünk a labdát négy-öt alkalommal de a kapuba nem sikerült be találni. Majd egy szépségdíjas találattal két gólra nőtt az előnyünk, amit az utolsó utáni percben megítélt büntetőből tudtak vissza faragni a vendégek. Összességében nagyon jó meccset játszottunk és sajnálom, hogy a bajnokságban nincs több ilyen jó csapat, mint a szerdai ellenfelünk. Az ilyen mérkőzések alkalmával tudnánk fejlődni igazán.  Szeretném kiemelni Hegyi Zalánt aki mesterhármassal emelkedett ki a mezőnyből

Hegyi Zalán, aki mesterhármassal járult hozzá a győzelemhez


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-MVSC-Miskolc)



 

Vélemény, hozzászólás?