U20 leány – Készülünk a tavaszi rajtra

 


Izgalmas és mozgalmas hét előtt állnak a legnagyobb hölgyek. Hétköznap kedden és csütörtökön is bajnoki mérkőzést játszik az U20 leány csapatunk, de tárgyalás van egy harmadik, hétvégi meccsről is. Felnőtt csapatunk pedig az Abádszalókot fogadja Valentin napon egy barátságos mérkőzés erejéig.


Jelen cikkben a bajnokságot 100%-os teljesítménnyel vezető U20-as csapat tagjait faggattuk ki, akiket az idei év eddigi tapasztalatairól, saját magukkal és a csapattal szemben támasztott várakozásairól!


Az együttes kapusa Major Dóra így vélekedett:

– A héten legalább két mérkőzés áll előttünk, egy hazai pályán egy pedig idegenben. Személy szerint győzelmet várok a csapattól mindkét esetben. Úgy érzem jobban fel vagyunk készülve és sokat fejlődött a csapat. Jelenleg első helyen állunk a tabellán és szeretném ha ez így is maradna a szezon végére, de ezért természetesen meg kell küzdenünk. Magamtól személy szerint azt várom, hogy minél többet fejlődjek a kapuban és lehozzam ezt a szezont minél kevesebb kapott góllal. Úgy érzem ez a 2021-es év a miénk lehet ha küzdünk egymásért és saját magunkért, mind a pályán és mind a pályán kívül

A góllövőlistán jelenleg második helyen áll, épp ezért kiemelten érdemes figyelni Bíró Petrára, aki a televízió után honlapunknak is nyilatkozott:

– 2021-ben teljesen más kaliberű edzésekkel indítottuk az évet. Szerintem csapatunk magasabb szintre lépett állóképesség és erőnlét szempontjából, melyet a mostani edzéseknek köszönhetünk, valamint edzőnknek aki igyekszik kihozni belőlünk a legjobbat. Mindezt hasznosítva szerintem a következő meccseken képesek leszünk kihozni magunkból a maximumot. Személy szerint igyekszem a csapatunknak hasznára lenni, minél több gólt szerezni.

Egy ilyen jellegű beharangozóból természetesen nem lehet kihagyni az együttes csapatkapitányának a véleményét sem, ami azért is különösen fontos, hiszen Mátyás Patrícia egyénileg is komoly célokért küzd, ugyanis jelenleg vezeti a bajnokság góllövőlistáját:

– A jövőheti két mérkőzéstől természetesen a győzelmet várom. Eddig szerencsére minden mérkőzést sikerült megnyernünk, amit remélem ebben a félévben is tudunk tartani. Szeretném ha megmutatkozna a pályán az, amit edzésen csinálunk. Szerintem ennek semmi akadálya, hiszen minden játékos lelkiismeretesen csinálja azokat a feladatokat, amiket az edző kér. Az edzéseken egyre többen vagyunk, aminek köszönhetően a hangulat is egyre jobb. Az utóbbi egy hónapban rámentünk a keményebb edzésekre, aminek lassan, de biztosan meg is lesz a gyümölcse. Úgy veszem észre, hogy egyre jobban megtudjuk érteni egymást, ami nagyban fogja befolyásolni minden mérkőzésünket. Ragaszkodunk az első helyhez továbbra is, és ezért mindent meg fogunk tenni. Szeretném megköszönni az edző és a csapat bizalmát, hogy továbbra is az én karomon feszül a csapatkapitányi karszalag. Nem mellesleg sikerült a góllövő lista elejére feltornáznom magam és nem titok, hogy szeretnék ott is maradni.

 

Köszönjük a válaszokat, sok sikert kívánunk a tervek megvalósításához!



 

Vélemény, hozzászólás?