NB III. – Utolsó hazai mérkőzésünkön az SBTC csapatát fogadjuk a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban

 


Vasárnap a bajnokság utolsó hazai mérkőzése következik. A találkozó 18.00 órakor kezdődik a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban, ahol az SBTC csapatát fogadjuk.


Az SBTC jelenleg a kieső, 16. pozíciót foglalja el a tabellán. Eddig 10 alkalommal győztek, 8 döntetlen és 18 vereség mellett. Az utóbbi öt fordulókban csupán 2 pontot sikerült gyűjteniük, így a mérkőzés élet-halál Lakatos Béla vezetőedzőnek és a csapatnak. Legutóbb Tiszafüreden szenvedtek 2-1 arányú vereséget.

Csapatunk a 7. helyről várja a mérkőzést. Az utóbbi öt fordulóban 6 pontot gyűjtöttünk. Az előző fordulóban remekül játszott a csapat Jászberényben, de a szerencse nem volt velünk, így pont nélkül voltunk kénytelenek távozni. Vitelki Zoltán vezetőedző és a csapat számára még megvan a lehetőség a tabellán való előrelépésre, melyhez elengedhetetlenül szükséges a három pont megszerzése. Amennyiben a múlt heti formát tudja hozni a társaság, akkor nem lehet akadály a győzelem.

Az őszi szezonban a Szojka Ferenc Stadionban 2-1-re győztünk Boros Gábor duplájának köszönhetően.


A mérkőzésről Vitelki Zoltán vezetőedzőt és csapatunk kapusát Nacsa Pétert kérdeztük honlapunkon:

– Jól játszott a csapat a Jászberény ellen, de még ez nem ért 3 pontot. A Salgótarján az életéért küzd, de mi azon túl, hogy felkészülünk belőlük, csak magunkkal foglalkozunk. Szeretnénk, ha minél többen kijönnének, és egy jó játék mellett a győzelemmel csinálnánk egy szép vasárnap estét.

 

– Hétvégén egy a bennmaradásért küzdő, harcos csapatot látunk vendégül. Csapatunk meccsek óta jól játszik , sajnos Jászberényben ez pontot nem ért , de ha azt a felszabadult, gólra törő, tudatos játékot hozni tudjuk, akkor győzelemnek örülhetünk. Szeretnénk szépen zárni az évet hazai pályán , szurkolók előtt!

A mérkőzés játékvezetője: Berényi Tamás

Asszisztensek: Czeglédi Barna, Kovács Brankó Krisztián


A forduló mérkőzései


Aktuális tabella


Azok a szurkolók sem maradnak le semmiről, akik nem tudnak kilátogatni a mérkőzésre, mert a tervek szerint lesz élő közvetítés, melyről a Facebook oldalunkon tájékoztatjuk az érdeklődőket!



SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK!

A sportrendezvényekre a hatályos kormányrendelet értemében 18 év feletti szurkolók csak védettségi- és
személyi igazolvány együttes felmutatásával léphetnek be.

A 18 év alattiak csak olyan felnőtt kíséretében látogathatják a mérkőzést, aki rendelkezik védettségi igazolvánnyal.

A szurkolók a mérkőzést ingyenesen tekinthetik meg!



 

Vélemény, hozzászólás?