NB III. – Boros Gábor góljaival győzelemmel búcsúztunk a hazai közönségtől

 


Eger SE – SBTC 2-1 (0-0)

NB III. Keleti csoport – 37. forduló

Eger, 2021.05.23.


Mély talajú pályán az éltéért küzdő SBTC ellen küzdelmes mérkőzést játszottunk. Már az első félidőben adódtak helyzeteink, de ezeket nem tudtuk gólra váltani. A villanyfényes második játékrész közepén aztán megtört a jég és sikerült megszerezni a vezetést, amit az ellenfelünk gyorsan kiegyenlített, de aztán a mérkőzés végén Boros Gábor második góljával sikerült a magunk javára fordítani a mérkőzést. A megszerzett három ponttal bebiztosítottuk a 7. helyünket a tabellán és az utolsó fordulóban lehetőségünk lesz akár a feljebblépésre is.


64. perc: Nemes Milán bal oldali beadássára remekül érkezett Boros Gábor, aki megszerezte a vezetést csapatunknak – 1-0

69. perc: Nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, hiszen Sárközi Tamás beadására Hegedűs Martin Gábor érkezett és fejesével kiegyenlített az SBTC – 1-1

86. perc: A mérkőzés következő góljára az utolsó percekig kellett várni, amikor megismétlődött az első gólunk forgatókönyve és Boros Gábor meszerezte a 2. gólját, ami mi mint utólag kiderült a győztes gólunk is volt – 2-1


– Próbáltuk magunkat függetleníteni  külső tényezőktől, a saját játékunkat szerettük volna játszani. Ez igazából működött is, de azért el kell ismerni, hogy az ellenfélnek is voltak domináns periódusai. Összességében nekünk volt több lehetőségeink, 2 gólt is sikerült rúgnunk, ezért is megérdemelt a győzelmünk.

 


Mérkőzés jegyzőkönyv (Eger SE-SBTC)


 


Mérkőzés fotók (Eger SE-SBTC)


Aktuális tabella


Forduló eredményei



 

Vélemény, hozzászólás?