NB III. – Új igazolásunk: Zimányi Ádám

 


Új igazolásainkat bemutató sorozatunkban elsőként a Putnok FC csapatától érkező Zimányi Ádámról tudhatunk meg többet honlapunkon:


Hogyan kerültél kapcsolatba az Eger SE-vel, miért ezt a csapatot választottad?

  • Több játékost is ismertem már a csapatból akikkel korábban együtt játszottam egy csapatban illetve ellenfélkent is. Dinivel beszélgettünk aztán szoba jött, hogy akár újra egy csapatban játszhatnánk. Legfőképp ő miatta sikerült felvenni a kapcsolatot Harmati Úrral és a harmadik beszélgetésünk végén már megegyeztünk, hogy az ESE-ben folytatom tovább. Több szempont is a csapat mellett döntött. A legfontosabb, hogy komoly célokért harcolunk a következő szezonban és remélem, hogy ebben én is pozitív szereplő lehetek. A másik, hogy sok ismerős arccal találkoztam az öltözőben.

Kérlek mutasd be eddigi labdarúgó pályafutásodat?

  • Putnokon kezdtem az alapokat aztán Kazincbarcikára kerültem 14 évesen és ott mutatkoztam be 17-18 évesen a felnőttek között. Barcika mellett játszottam még Bőcsön, Székesfehérváron és Putnokon.

Milyenek a tapasztalataid az eddig itt töltött időről, hogy érzed magad a csapatban?

  • Jól érzem magam a csapatban, segítőkészek a társak, illetve a vezetés is. Az eddig eltöltött idő is pozitív remélem, hogy ez kitart a szezon végéig!

Mit vársz a csapattól a szezon végére?

  • A csapattól sokat várok, ha elkerülnek a nagyobb sérülések és eltiltások minket, akkor komolyan kell számolni az ESE-vel. Mindenkepp az első 4-be várom a csapatot, aztán remélem, hogy éves közben jön meg az étvágy és minél előrébb végzünk!

Köszönjük a válaszokat, sok sikert kívánunk az EGER SE csapatában!


MLSZ játékos adatlap (Zimányi Ádám)



Vélemény, hozzászólás?