NB III. – Új igazolásunk: Pölöskei Péter

 


Folytatjuk az új igazolásainkat bemutató sorozatunkat, ahol ezúttal a Gyöngyösi AK-Mátra Betontól érkezett Pölöskei Péterrel ismerkedhetünk meg::


Hogyan kerültél kapcsolatba az Eger SE-vel, miért ezt a csapatot választottad?

  • Labancz Róberttel a tavalyi évben együtt dolgoztunk és miután felkérték vezetőedzőnek egyből megkeresett és bár voltak megkereséseim, több helyről is, egyből igent mondtam.

Kérlek mutasd be eddigi labdarúgó pályafutásodat?

  • Dunaújvárosban, illetve Pakson nevelkedtem, profi labdarúgó viszont a Ferencvárosban lettem, ahol 4 évet töltöttem, ebből 3-at kölcsönben, a Soroksár, illetve a Vác csapataiban, ahol egyszer-egyszer meg is nyertem az NB III-as bajnokságot, illetve Vácon több NB II-es mérkőzésen is pályára léptem. Szerepeltem még a Dunaújváros, az ESMTK, a Füzesgyarmat, illetve a Gyöngyös színeiben is, utóbbiból kerültem most az Eger SE-hez.

Milyenek a tapasztalataid az eddig itt töltött időről, hogy érzed magad a csapatban?

  • Csak pozitív dolgokat tudok mondani, remek játékosok alkotják a csapatot, akik szerencsére hamar befogadtak, így természetesen nagyon jól érzem magam és izgatottan várom a szezonkezdést!

Mit vársz a csapattól a szezon végére?

  • Mint már mondtam nagyon jó és képzett labdarúgók alkotják a keretet, így mindenképp dobogóra várom a csapatot és abban biztos vagyok, hogy mindenki arra fog törekedni, hogy amikor vége a bajnokságnak ne legyen előttünk senki!

Köszönjük a válaszokat, sok sikert kívánunk az EGER SE csapatában!


MLSZ játékos adatlap (Pölöskei Péter)



Vélemény, hozzászólás?