NB III. – Utolső felkészülési mérkőzésünk következik a Monor SE ellen

 


Vasárnap játszuk utolsó felkészülési mérkőzésünket az augusztus 1-i szezonnyitó előtt. Sajnos továbbra sem tudunk a Szentmatjay Tibor Városi Stadionban játszani a pályakarbantartás miatt. Így soron következő mérkőzésünket Felsőtárkányban rendezzük meg 17.00 órától, ahol az ellenfelünk a Monor SE csapata lesz.


A Monor SE az előző szezonban az NB III. Közép csoportjában szerepelt, ahol a 8. helyet szerezték meg. A bajnokság folyamán 15 alkalommal nyertek, 11 döntetlen és 12 vereség a mérlegük. A mérkőzéseken 64 gólt szereztek, melyre az ellenfeleik 54 -el válaszoltak. Ellenfelünk a  felkészülés folyamán eddig négy mérkőzést játszott, ahol 2 alkalommal győztek (Rákosmente, Pilis), 1 döntetlen (Bicske) és 1 vereség (Tiszakécske) mellett.

Csapatunk eddig már 5 mérkőzésen van túl a nyár folyamán, ahol megmérkőztünk a Besenyőtelek SC, az ESMTK, Putnok FC, SBTC és az Energia SC Gyöngyös csapatával. A hét folyamán teljes erőbedobással készült a csapat az utolsó felkészülési mérkőzésre, de Labancz Róbert vezetőedző hét közben beiktatott egy pihenőnapot, amit csapatépítés keretében a poroszlói Szabadstrandon töltött a csapat.

A Monor SE elleni mérkőzésen a vezetőedző nem számíthat a sérült Olasz Dénesre és a korosztályos válogatottba meghívót kapott Nagy-Kolozsvári Dánielre.




 

Vélemény, hozzászólás?