NB III. – Új igazolásunk: Nagy-Kolozsvári Dániel Kornél

 


Új igazolásaink  közül az utánpótlás válogatott Nagy-Kolozsvári Dániel Kornélt ismerhetjük meg, aki a Vasas Kubala Akadémiából érkezett Egerbe.


Hogyan kerültél kapcsolatba az Eger SE-vel, miért ezt a csapatot választottad?

  • Olyan NB III-as csapatot kerestünk, akik a mezőny első felébe tartoznak. Szerettem volna a felnőtt foci felé elmozdulni és én úgy gondolom, hogy az Eger tökéletes opció lesz a fejlődésem szempontjából. Ezúton is szeretném megköszönni Harmati Péternek, hogy végig kiállt mellettem az átigazolás kapcsán.

Kérlek mutasd be eddigi labdarúgó pályafutásodat?

  • 2009-ben lettem először igazolt játékos a II. kerület UFC csapatánál, ahol 8 évet töltöttem el, majd átkerültem 2017-ben a Vasas Kubala Akadémiára, ahol minden évben az első osztályú korosztályos bajnokságban szerepeltem. Most nyáron pedig az Eger SE NB3-as csapatához igazoltam és nagyon várom, hogy megmutathassam magam felnőtt szinten, képet kapva arról, hogy hol tartok a pályafutásomban.

Milyenek a tapasztalataid az eddig itt töltött időről, hogy érzed magad a csapatban?

  • A beilleszkedéssel soha nem volt gondom, ez most se történt másképp. Juhász Gergővel jó kapcsolatot ápolunk, mert a Vasasnál csapattársak voltunk. Talán ez is megkönnyítette a beilleszkedést. Az idősebb, rutinosabb játékosok segítenek, amiben csak tudnak. Összességében nagyon jól érzem magam a csapatban.

Mit vársz a csapattól a szezon végére?

  • Azt tudni kell, hogy én még nem játszottam NB III-as bajnokságban, ezért nem tudok véleményt alkotni erről. A tavalyi szezonban a csapat a 6. helyen végzett, de egy jobb hajrával a dobogós helyezést is elérhették volna. Minden játékos úgy fut neki a bajnokságnak, hogy nyerni szeretne, de ez nem mindig jöhet össze. Csatlakozok Nagy Gergő nyilatkozatához, hogy helyezést én sem akarok kijelenteni, de mindent megteszünk a jó szereplésért.

Köszönjük a válaszokat, sok sikert kívánunk az EGER SE csapatában!


MLSZ játékos adatlap (Nagy-Kolozsvári Dániel Kornél)



Vélemény, hozzászólás?