U15 – A helyzeteket ki kell használni

 


Kecskeméti LA – Eger SE 4-1 (2-1)

U15 – Felkészülési mérkőzés

Kecskemét, 2021.08.23.


– A szokott tempóban és felfogásban játszottunk az I. osztályban szereplő Kecskeméti Labdarúgó Akadémia elleni utolsó felkészülési mérkőzésen. A 12. percben egy tetszetős támadás végén megérdemelten szereztük meg a vezetést, igaz nem az első helyzetünket használtuk ki. A gól után is jó tempóban és szemre is tetszetősen játszottak a fiúk. Az első félidő végén mégis a hazaiak vezettek 2:1 arányban két egyéni hibánkat kihasználva. Az érintettekkel megbeszéltem a dolgot. A második félidőt hasonló felfogásban kezdtük, letámadtuk őket a pálya bármely területén is volt a labda. A második félidőben is rengeteg helyzetet alakítottunk ki, melyet rendre ki is hagytunk, viszont pozitívum, hogy bátran vállalkoztunk átlövésekre, melyből kapufát értünk el, illetve többször hárított a kapus. Ahogy ilyenkor lenni szokott ismét két elengedett lövés az ellenféltől és kialakult a 4:1-es végeredmény. Szintén megbeszéltem majd az érintettekkel a dolgot. Azt kell, hogy mondjam nem a jobbik csapat nyert. Nem baj javítás már majd bajnoki pontokért, vasárnap ismét Kecskeméten.


 

Vélemény, hozzászólás?