U15 – Kezdődik a bajnokság, a Kecskeméti LA vendégei leszünk

 


Vasárnap kezdődik az U15 korosztányban, csapatunk a nyitófordulóban a Kecskeméti LA vendége lesz.


A nyári felkészülésről a csapatkapitányt Mester Csanádot kérdeztük honlapunkon:

MESTER CSANÁD

– A nyári felkészülés eleinte többféle futógyakorlatokkal (ingafutás, piramisfutás…) és erőnléti feladatokkal kezdődött, ami több héten keresztül kellett csinálnunk. Majd jött egy csapatépítő programokkal és sok-sok edzéssel teli hét, amit én személy szerint nagyon élveztem és a csapatot is jól összekovácsolta. A nyári időszak alatt többször is volt lehetőségünk edzőmeccseken részt vennünk, játszottunk a DEAC és Kecskemét ellen, de részt vettünk a debreceni Karnevál Kupán is, ahol nemcsak U15-ös hanem U16-os csapatok ellen is versenyeztünk.
Annak ellenére, hogy nem sikerült a bajnokságot megnyerni az idei szezonban, így is igen erős csapatok ellen fogunk játszani. Az első bajnoki meccsünk vasárnap lesz a Kecskemét ellen, ahol szerintem mi vagyunk az esélyesebbek. Legnehezebb ellenfélnek a Békéscsaba csapatát látom, de bízom benne, hogy fel tudjuk venni velük a versenyt.


Vélemény, hozzászólás?